Humoron innen, zenén túl

2008.05.27. 19:09

Bár a humorista-rockzenész keverék gyakran rosszul sül el, van rá példa, hogy a pop-paródia vagy a komikus rock olyan lemezeket szül, melyek nemcsak egyszer viccesek, ha viccesek egyáltalán. Manapság egy új-zélandi duó, a Flight Of The Conchords tartja magasra a komikus rock zászlaját, felsorakozva a Tenacious D mellé, és meglepően sok lemezt is elad. Mi lehet a jó zenész-komikusok titka? Szerintük semmi extra: viccesnek kell lenni és jó dalokat kell írni. Egyszerűen hangzik, mégis keveseknek sikerül.

Vicces zenekarból nagyon sok van, és ugyancsak rengeteg olyan komikust, humoristát ismerünk, akik néha a zenéhez nyúlnak, mint kifejezőeszközhöz. Jóval kevesebben vannak, akik a humor és a zene választóvonalán maradnak, hiszen előbb vagy utóbb valamelyikhez elköteleződik az előadó, és vagy zenészként, vagy komikusként maradnak meg az emlékezetünkben. Frank Zappa például hiába csinált vicces pop-paródialemezeket is, ő azért nyilván több puszta "zenész-komikusnál", és az olyan alapvetően humorosnak elkönyvelt együttesek, mint a Ween is igazából elfogadott rockzenekarok, amelyek csinálnak "komoly" lemezeket is. Vannak azonban olyan formációk, melyektől egyaránt elválaszthatatlan a zene és a humor is, ezeket nevezik jobb híján "comedy rocknak", és közülük válogatjuk ki azokat, amelyek a legtöbbet tették le az asztalra.

Eleve nincs könnyű dolga a zenész-komikusoknak, hiszen az általánosan elfogadott álláspont szerint az ilyenek egy-egy szám erejéig lehetnek viccesek, de egy teljes lemezen már legtöbbjük fárasztó, nem is beszélve arról, hogy a legjobb esetben is csak elsőre vicces, ugyanaz a vicc sokadszorra már senkit nem tud megnevettetni. Éppen ezért nem elég tehát viccesnek lenni, de emellett még a daloknak is működniük kell, legyen szó akár stílusok között csapongó paródiazenekarról vagy koncepciózus vicczenekarról.

Természetesen sok zenész-parodista volt már a rock'n'rollt megelőzően is, közülük Allan Sherman vagy Tom Lehrer voltak a legsikeresebbek Amerikában, tőlük a ma népszerű rock-parodisták is sokat tanultak, de kezdetben a rockzene közege annyira nem kedvezett a zenész-komikusoknak, de aztán ahogy újabb és újabb stílusok alakultak ki, úgy jelentek meg a paródiák is. Így például a brit inváziós együtteseknek hamar meglett a maguk paródiazenekara, mégpedig a Barron Knights személyében, amely slágerlistára is került 1964-ben a Call Up The Groups című kislemezükkel, melyben egyszerre parodizálták a Beatlest, a Rolling Stonest, a Dave Clark Five-ot és más korabeli beatzenekarokat is.

A hatvanas évek legnevesebb brit komédia-zenekara azonban egyértelműen a Bonzo Dog Doo-Dah Band volt, melynek maga a Beatles is rajongója volt, ez egyrészt megnyilvánult abban, hogy legnagyobb slágerének, az Urban Spaceman-nek Paul McCartney volt a producere, illetve abban, hogy a zenekar Death Cab For Cutie című slágerét (innét vette a nevét a népszerű mai amerikai zenekar is) elő is adja a Magical Mystery Tour című Beatles-filmben.

A Bonzosnak becézett együttes nem volt klasszikus paródia-zenekar, inkább a Monty Pythont idéző abszurd humor, illetve klasszikus kabaré elemekkel gazdagították a korszaknak megfelelően pszichedelikus popzenéjüket, miután eltávolodtak a kiindulópontjuktól, vagyis a jazztől. A Viv Stanshall és Neil Innes vezette együttes a hetvenes évek elején feloszlott, miután öt, egyszerre remek zenét és ellenállhatatlan, sajátos angol humort tartalmazó albumot is megjelentetett, ám két éve újjáalakult, és a még élő tagok idén júniusban adnak egy visszatérő koncertet Londonban.

A Rutles-sztori intrója

Az 1972-ben már Bonzo Dog Bandre rövidített néven búcsúzó együttesből aztán Innes és Stanshall Grimms néven alapított új zenekart a korszak másik népszerű viccbandája, a Paul McCartney öccsét is felvonultató Scaffold tagjaival. Neil Innes állt egyébként a Monty Python csoport híressé vált dalai mögött is, és így jött az ötlet, hogy az egyik Python, Eric Idle közreműködésével létrejöjjön a rocktörténet egyik legjobban sikerült ál-zenekara, a Rutles. A Rutles ötlete eredetileg egy tévés show-ból jött, és ezt dolgozta később filmmé Idle, mely egyértelműen a Beatles karrierjének kifigurázására épült. Az All You Need Is Cash című ál-dokumentumfilm 1978-ban készült el, és nagy siker lett, a Beatles-számokat ötletesen parodizáló, de nem egy az egyben átemelt zenét pedig Innes írta.

Spinal Tap - Stonehenge

Az All You Need Is Cash volt az őse a rocktörténet leghíresebb fiktív zenekara, a Spinal Tap kalandjait megörökítő This Is Spinal Tap című kultuszfilmnek is. Az amerikai Rob Reiner által rendezett 1984-es dokumentumfilm egy brit heavy metálzenekar, a Spinal Tap állítólagos kalandjait követi nyomon, de olyan megtévesztően ábrázolva a rock-kliséket, hogy kezdetben sokan azt hitték, hogy egy valódi zenekart bemutató, valódi dokumentumfilmről van szó. A This Is Spinal Tap nem lett azonnali kasszasiker, de mára egyértelműen klasszikus, amihez hozzájárul az is, hogy a filmhez a zenekar "tagjai" valóban saját dalokat írtak, és a Spinal Tap soundtrack a humoros, parodisztikus elemek ellenére is egy jól sikerült rockalbum is egyben.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK