Az elmúlt évek egyik legerősebb könyvhete kezdődik ma

könyvhét
Nézelődők a 2008-as könyvhéten.
Vágólapra másolva!
Mától rendezik a 87. Ünnepi Könyvhetet és 15. Gyermekkönyvnapokat a budapesti Vörösmarty téren. 147 pavilonban több mint kétszáz kiadó mutatja be és árusítja a könyveit, köztük 323, kifejezetten a könyvhétre időzített kötetet. Az idei újdonságokról és különlegességekről a szervezőnek, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke számolt be az Origónak.
Vágólapra másolva!

– mondta az Origónak Kocsis András Sándor, az MMKE elnöke. „A Nemzetközi Könyvfesztiválon ilyen distinkció nincs, ott inkább a külföldi irodalom felé fordulunk. Azért is nagyon fontos ez az ünnep, mert sok olyan kiadónak, akik, úgymond, nem erősen piacra termelő könyvsorozattal vagy könyvvel jelentkeznek, ez egy jeles alkalom, hogy meg tudják mutatni magukat”.

A kiadók élnek is ezzel a lehetőséggel:

323 cím jelent meg kifejezetten az idei könyvhétre.

Ez a szám magában foglalja az újonnan kiadott gyerekkönyveket, de ugyanúgy a lírát, prózát, novellisztikát, esszégyűjteményeket és sok minden mást. „A lírával mostohán bánik a magyar piac, és az olvasók is igen szerény számban vásárolják: ettől függetlenül

több mint 50 verseskötet jelent meg”

- tette hozzá Kocsis András Sándor.

Nézelődők a 2008-as könyvhéten. Forrás: wikipedia.org /Vadaro

Az Ünnepi Könyvhetet ma délután négy órakor Esterházy Péter nyitja meg a Vörösmarty téren. Azonban már negyedik éves hagyomány, hogy egy vidéki városban is rendeznek úgynevezett országos megnyitót: ez 11 órakor zajlik Gyulán.

„Tarján Tamás irodalomtörténésszel teljes mértékben egyetértettünk, hogy

az elmúlt évek egyik legerősebb ünnepi könyvhete lesz az idei”

– hangsúlyozta az MMKE elnöke. „Mitől nagyon érdekes ez az ünnepi könyvhét? Nagyon erős lesz a líra és a próza is: ritkán fordul elő, hogy egy időben a magyar irodalom ennyi jeles alakja jelenjen meg új kötetével -

A magyar nyelvű tényirodalom is nagyon erős lesz: rendkívül izgalmas Csepeli György új kötete az antiszemitizmusról vagy Ormos Mária A Föld felfedezése és meghódítása című munkája, amelyet egészen fantasztikus szellemi erővel írt meg a professzorasszony. De megjelenik például új Vekerdy Tamás-könyv is, és hagyományosan nagyon sok gyerekkönyvkiadó jelentkezik ilyenkor újdonságokkal”.

A 87. Ünnepi Könyvhét jövő hétfőn 17 óráig tart, addig várják az érdeklődőket a Vörösmarty téren számos rendezvénnyel, dedikálásokkal, könyvbemutatókkal és koncertekkel.

„Nagyon sok program lesz a téren” - mondta erről Kocsis András Sándor. „Elsősorban mindig szombat a főnap, ekkor lesz a Könyvek éjszakája is, de ez a

színes, forgó kavalkád végig mindenki számára rendkívül izgalmas lehetőségeket kínál,

gyerektől az időskorig egyaránt”.