Lelőtték a magát golyóállónak tartó rappert

Vágólapra másolva!
Vasárnap este ölték meg az atlantai, Yung Mazi művésznevet használó rappert, akit karrierje során már rengetegszer meglőttek, legutóbb 2016 decemberében.
Vágólapra másolva!

Yung Mazi, azaz Jabril Abdur-Rahman akkor még megúszta a támadást, ami az NME szerint már a 11. volt, amit ellene elkövettek. A rapper utána arról írt a Twitteren, hogy

golyóállónak teremtették,

vasárnap este viszont már nem tudták megmenteni az életét.

A lövöldözés miatt kiérkező rendőrök egy atlantai pizzéria előtt találtak rá a több sebből vérző rapperre, aki még a helyszínen meghalt. A rendőrség szerint valószínűleg tervezett volt a támadás, mint ahogy az is, amikor december 27-én mellkason lőtték egy gyorsétteremnél.

Yung Mazi 2015-ben is kórházba került lőtt sebekkel, és akkor egy videót is készített a támadóinak, amelyben

arra buzdította őket, hogy ne a lábára célozzanak,

mert azok már elég golyót kaptak, és így nem is lehet megölni egy embert.

A rapper a tavaly decemberi támadást fel is dolgozta Take My Life című számában, amely nemrég jelent meg a YouTube-on.