Kápolnát kért a backstage-be a SZIN sztárfellépője

2018.08.16. 14:04

Hamarosan elkezdődik az idén 50 éves Szegedi Ifjúsági Napok. A fesztiválon 4 napján a 10 zenei színpadon összesen 1395 fellépő fog megfordulni, közülük pedig többen is különös kéréssel fordultak a szervezőkhöz. 

Augusztus 22-én beindul a nagy hagyományokkal rendelkező, idén 50 éves Szegedi Ifjúsági Napok. A négynapos nyárzáró fesztiválon fellép Sean Paul, a Pet Shop Boys, Jess Glynne, Wilkinson, Faithless Dj set és olyan hazai előadók, mint Ákos, a Halott Pénz, vagy Lovasi András. 

Szabadság, Szerelem, Zene"Forrás: MTI"
A SZIN története
A SZIN története három korszakra osztható. Az első korszakban 1968-tól egészen a rendszerváltásig a KISZ és az Expressz Ifjúsági és Diák Utazási Iroda szervezte a fesztivált. A SZIN-re érkező fiatalok ezen a néhány napon elengedhették magukat, önfeledten szórakozhattak mindenféle retorzió nélkül. A rendszerváltást követően (1990-2002) Szurdi Zsolt – a Szeged Városi Rock Klub vezetője és a Gőzerő zenekar alapítója – tartotta életben a fesztivál lángját. A zenész, polihisztor által szervezett rendezvény kisebb volumenű volt a korábbi évekhez képest, azonban megtartotta annak szellemiségét. A kétezres évek elején, mint a főnixmadár, úgy támadt fel poraiból a SZIN. 2003-ban a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata a szervezési feladatokat az Ifjúsági Házra bízta. A fesztivál új arculattal tért vissza a köztudatba, de a régi értékeket megtartva: Szabadság, Szerelem, Zene

 Az idei fesztiválon 4 napja alatt a 10 zenei színpadon összesen 1395 fellépő játszik majd a kínált, több mint 150 zenei programban. A SZIN-en összesen 537 fő fog dolgozni a színpadok technikai személyzetétől a szemétszedőkig. A szervezők 5890 méter elektromos kábelt használtak fel.Külön érdekesség, hogy ez a hossz pontosan megegyezik a szegedi nagykörút hosszával. A számoknál maradva: a színpadépítők 55 tonna fémvázszerkezetet mozgattak meg a Borsodi Nagyszínpad és a Pepsi Nagyszínpad felépítésekor, ez pedig körülbelül

9 afrikai elefántbika súlyának felel meg.

5000 négyzetméter mobil padozatot raktak le a Partfürdőre, hogy a fesztiválozók kényelmesen, de legfőképpen pormentesen szórakozhassanak. A 15 fős szervezői stáb a legutóbbi SZIN óta 28750 munkaórát töltött a szervezéssel.

Az idei fesztiválra 13 országból vásároltak jegyet, és a legtávolabbi jegyvásárló a 2861 kilométerre lévő finnországi Vaasa városából érkezik majd. A SZIN hivatalos mobil applikációját eddig 58785 felhasználó töltötte le az elmúlt 1 évben. Érdekesség még, hogy az idei SZIN-re érkező egyik külföldi fellépő kiemelt kérése volt, hogy a koncert előtt szeretne imádkozni, így a szervezőknek egy mobil kápolnát kell kialakítaniuk a backstage-ben. Egy másik fellépő pedig egy 12 méter átmérőjű medencét kért, hogy a koncert után lehűthesse magát.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK