Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Hihetetlenül mély nyomot hagyott a S.E.R.E.G. forgatása a főszereplő Csórics Balázsban

Vágólapra másolva!
Nemcsak a nézők számára ígér emlékezetes pillanatokat és feszült helyzeteket a S.E.R.E.G. című katonai sorozat, de a színészekben is maradandó emléket hagyott a forgatás. A főszereplő Csórics Balázs elárulta, milyen volt Győrbíró Zsolt alezredes bőrébe bújni és miben változott meg az élete azóta.
Vágólapra másolva!

A TV2 műsorán ősszel mutatják be a S.E.R.E.G. című sorozatot, amelyben Csórics Balázs alakítja a főszereplő Győrbíró Zsolt alezredest. A 39 éves színész - írja a Magyar Nemzet - korábban több sorozatban, többek között a Hactionben is szerepelt, de nemrég Az Árpádok felemelkedése és a Valami madarak című filmben is láthattuk. Emellett színházban is játszik, a Madáchban mindjárt két darabban is, a Jézus Krisztus Szupersztárban Kajafás főpapot játssza. 

A Hír TV Svenk című, szombaton 23.30-kor adásba kerülő műsorában elárulta, milyen volt eljátszani a S.E.R.E.G. című katonai sorozat főszerepét.  

S.E.R.E.G.
Györgyi Anna, Csórics Balázs és Jászberényi Gábor a S.E.R.E.G. forgatásán. Forrás: Megafilm

Mint a színész elmondta, a sereg szó rengeteget változott számára az elmúlt fél évben: ma elsősorban a csapatot jelenti, a stábot, amellyel a sorozatot készítették: a színészeket és azt a száz embert, akivel 77 napon keresztül meneteltek végig hóban, fagyban, jégben, sárban, napsütésben, amíg forogtak a kamerák.

A szerep nemcsak fizikailag, de szakmailag is szép kihívás volt Csórics Balázs számára, hiszen ez az első főszerepe: 

hihetetlenül mély nyomot hagyó élmény volt

– fogalmazott. Hogy hitelesen tudja eljátszani a karaktert, részt vett helikopteres kiképzésen, profin kezeli a fegyvert és az április 6-án befejeződött forgatás óta a magánéletben is jobban akar teljesíteni, amire szerepe ösztönözte.

Győrbíró Zsolt karakterét Csórics Balázs úgy jellemezte, mint egy végtelenül fegyelmezett, ugyanakkor elképesztően mély érzésű embert, aki alezredesként szolgál a Magyar Honvédség kötelékében. Győrbíró a történet szerint egy misszió formájában kap egy lehetőséget az élettől arra, hogy jóvátehessen egy olyan hibát, amelyet évekkel ezelőtt követett el.

Miközben a bevetésre készül, az alezredes életét több tényező is nehezíti. Meg kell küzdenie ellenlábasával, Horváth Tibor ezredessel (Kamarás Iván), aki nem támogatja, hogy ő vezesse a szerveződő NATO-missziót, de egyetemista fiával is nehéz a kapcsolata. Emellett Győrbírónak a nőkkel való viszonya sem mentes a problémáktól, hiszen az aggódó feleség (Balla Eszter) mellett – akinek megígéri, hogy épségben tér haza a misszióból – felbukkan egy szerelmi szál is, melyben Gál Réka Ágota játssza a főszerepet.

A Svenket szombat este fél 12 kor láthatják a nézők a Hír TV műsorán. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről