Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Szociáldemokrata győzelem Portugáliában

Vágólapra másolva!
A konzervatív szociáldemokraták nyerték a hétvégi általános választásokat Portugáliában. Az eddigi ellenzék adócsökkentést, privatizációt, és takarékosabb államot ígért. A most vesztes, 1995 óta uralkodó Szocialista Párt alatt nagy mértékben romlott az egészségügy és több állami szolgáltatás színvonala.
Vágólapra másolva!

Portugáliában az eddigi ellenzék - az ott sajátosan jobbközépnek számító szociáldemokraták - nyerték a hétvégén tartott általános választásokat. Az eddig kormányzó Szocialista Párt elismerte vereségét azonban az, hogy a szociáldemokraták megnyerték a választásokat, még nem jelenti azt, hogy többséget is szereztek a portugál törvényhozásban - jelentette a BBC.

A szavazást azután írták ki, hogy decemberben a szocialisták katasztrofális vereséget szenvedtek a helyhatósági választásokon, minek következtében még Antonio Guterres kormányfő is lemondott.

A portugál szavazóknak mindössze 62 százaléka járult az urnák elé a hétvégén. Az eddigi eredmények alapján a Szociáldemokraták 40,12, a Szocialisták 37,85, a Néppárt 8,75, a Zöldek és a Kommunisták Egyesült Koalíciója 7,04, míg a Baloldali Blokk 2,6 százalékot ért el a választásokon.

Az 1995 óta hatalmon lévő szocialisták bukását többek között az okozta, hogy képtelenek voltak reformokat életbe léptetni, illetve nem tudták megfelelően kezelni a közpénzeket. Uralmuk alatt felduzzadt a bürokrácia és romlott a közellátás színvonala, amely leginkább az egyre zsúfoltabb kórházakban, és a főbb hivatalokban állandósuló hosszú sorokban vált észlelhetővé. A Nemzetközi Valutaalap szerint idén csupán 0,8 százalékkal - messze az uniós átlag alatt - növekszik majd a portugál gazdaság.

A szociáldemokraták "gazdasági sokkal" kívánják kezelni a gondokat, adócsökkentést, visszafogottabb kormányzati költekezést, illetve privatizációt ígérnek - többek között az egészségügyben.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről