Bill Clintonnak pénteken sikerült elérnie, hogy újabb magas szintű, háromoldalú találkozóra üljenek össze a felek. Szombaton tárgyalásszünet lesz Shepherdstownban.

Pénteken ismét a nyugat-virginiai Shepherdstownba utazott Bill Clinton amerikai elnök, hogy ott még a szombati tárgyalásszünet beállta előtt rávegye Ehud Barak izraeli miniszterelnököt, illetve Faruk as-Saraa szíriai külügyminisztert az álláspontok közelítésére.

Izrael és Szíria fél évszázada hadiállapotban van. Ez időszak alatt több háborút ténylegesen meg is vívott egymással. A béketárgyalások 1996-ban megszakadtak, majd tavaly decemberben elhatározták felújításukat. Barak és as-Saraa hétfő óta tárgyal - szakértők bevonásával - a Washingtontól valamivel több, mint száz kilométerre levő, kis településen. A kapcsolatok rendezésének alapfeltétele, hogy Izrael adja vissza Szíriának az 1967-ben elfoglalt Golán-fennsíkot, Szíria pedig cserébe nyújtson biztonsági garanciákat Izraelnek. A külön munkabizottságok elé utalt részkérdésekben azonban mindkét fél inkább csak a neki kedvező témakörben támogatja az előrehaladást.

Bill Clintonnak pénteken annyit sikerült elérnie Shepherdstownban, hogy újabb magas szintű, háromoldalú találkozóra üljenek össze a felek. Az amerikai elnök, Ehud Barak izraeli miniszterelnök, valamint Faruk as-Saraa szíriai külügyminiszter közvetlen megbeszélésén értesülések szerint az áll a figyelem homlokterében, hogy a kölcsönösség jegyében milyen kivonulási kötelezettségvállalást hajlandó tenni Izrael a Szíria által nyújtandó biztonsági garanciák részletes megvitatása fejében.

(MTI)

Korábban:

(2000. január 4.)