Szeptemberben indul GTV néven az ország első nem állami közszolgálati tv-csatornája. A GTV a nap 24 órájában a magyar és a nemzetközi gazdasági élet híreit, eseményeit fogja sugározni. A híreket német, angol, francia és orosz feliratozással készítik majd, mely a kisebbségek és az itt tartózkodó külföldiek számára teszi élvezhetővé az adásokat.

Az adást AM-mikrón, kábelen és műholdról sugározzák majd. Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) február 25-én engedélyezte a műsorszolgáltatást.

A GTV-t német és kanadai stratégiai befektetők által támogatott részvénytársaság üzemelteti majd - közölte Bartha Szabó József műsorigazgató.

- A GTV politikai pártoktól és szervezetektől független televízió lesz, amely a hazai és a külföldi eseményeket a gazdaság szemszögéből közvetíti - mondta Bartha Szabó József.

A műsorigazgató elmondta: az előzetes tervek szerint a tévécsatorna folyamatosan követi majd a parlament munkáját is, de nem azzal kívánnak foglalkozni, hogy "a pártok és a politikusok mivel sértegetik egymást", hanem azzal, hogy a benyújtott indítványok milyen változást hoznak az országban.

- A GTV nem arra készül, hogy egy időben 2-3 millió embert leültessen a képernyő elé, hanem arra, hogy az óránként jelentkező hírösszefoglalókra legalább félmillió ember bekapcsolja készülékét - mondta a műsorigazgató. A készítők azokra számítanak, akik hiteles és pontos tájékoztatást igényelnek az ország és a világ gazdasági eseményeiről.

Ennek érdekében a GTV folyamatosan tudósít majd az Európai Unióból és a környező országokból. A hírműsorok német, angol, francia és orosz feliratozása a kisebbségek és az itt tartózkodó külföldiek számára készül.

(MTI)

Ajánló:

Az Országos Rádiósés Televízió Testület honlapján.