Felelősségre vonják Milosevics lányát<br/>

Vágólapra másolva!
Belgrádban a hatóságok csütörtökön hivatalosan is kezdeményezték Szlobodan Milosevics volt jugoszláv elnök Marija nevű lányának felelősségre vonását, amiért apja hét végi őrizetbe vételekor lövöldözött.
Vágólapra másolva!

Fotó: Reuters

Marija Milosevics

Marija Milosevicstől három pisztolyt koboztak el a rendőrök az incidens után. A belgrádi sajtó hírt adott a Milosevics-családon belül a "kemény vonalat" képviselő lánynak a fegyverek iránti nagyfokú vonzódásáról. Pisztolyát állítólag a "legjobb barátjának" nevezte, és tudni vélnek olyan kijelentéséről is, hogy cigaretta, mobiltelefon és pisztoly nélkül soha nem teszi ki lábát a házból.

A szerb belügyminisztérium közveszély okozására és lőfegyver engedély nélküli beszerzésére, viselésére és használatára hivatkozva tett büntető feljelentést a Milosevics-lány ellen, amelyet a tárca csütörtökön továbbított az ügyészségnek. A rendőrség kedden már jelezte ebbéli szándékát, hogy majd bíróságon is meghallgatták Marija Milosevicset, de a hivatalos feljelentés csak most készült el.

(MTI)

Ajánló:

az [origo] dossziéja