Az észak-koreai külügyi vezető az ABC tévétársaságnak adott, szerda este sugárzott interjújában kérdésre válaszolva megerősítette, hogy Phenjan már rendelkezik atomfegyverrel, és "igennel" felelt arra a kérdésre is, hogy Phenjan jelenleg is fáradozik-e továbbiak előállításán.
Kim Kje Gvan nem fedte fel, hogy Észak-Koreának hány atomfegyver van a birtokában, szavai szerint azonban elegendő mennyiségű ahhoz, hogy megvédje magát egy amerikai támadással szemben. Az észak-koreai külügyminiszter-helyettes mindazonáltal azt hangoztatta, hogy Phenjan atomprogramjának nem célja az Egyesült Államok megtámadása. "Nincs semmilyen arra irányuló szándékunk, hogy megtámadjuk az Egyesült Államokat" - tette hozzá.
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) május elején úgy becsülte, hogy Észak-Korea hat atomfegyverrel rendelkezhet. Amerikai és kínai illetékesek kedden bejelentették, hogy valószínűleg néhány hét múlva újrakezdődhetnek a hatoldalú tárgyalások Észak-Korea atomprogramjáról. A két Korea, Kína, Japán, Oroszország és az Egyesült Államok részvételével folytatott megbeszélések tavaly rekedtek meg, mert Észak-Korea bojkottálta a tavaly szeptember vége előtt tervezett negyedik tárgyalási fordulót.