Egy esetleges Irán elleni katonai beavatkozás után az ázsiai ország mozgósítaná terrorista hálózatát, hogy nyugati célpontokra támadjanak. Amerikai szakértők szerint a beavatkozás több kárt okozna az amerikai érdekeknek, mint az a harc, amelyet az Egyesült Államok jelenleg Irakban folytat.

Iráni kamikaze-csoportok készek merényletek végrehajtására az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában, amennyiben a nyugati hatalmak iraki nukleáris létesítményeket bombáznának - áll a Sunday Times legfrissebb számában. A lap helyi forrásokra hivatkozva azt írja, hogy az iráni rezsim 40 ezer, öngyilkos merényletre is kész terroristát készített fel. Az iráni Forradalmi Gárda egyik vezetője, Hasszan Abbaszi azt mondta a lapnak, hogy már 29 lehetséges nyugati célpontot tanulmányoztak. Ezek közül állítólag több az iraki-iráni határ térségében van. Amerikai szakértők szerint is valószínű, hogy Irán mozgósítaná terrorista hálózatát, hogy amerikai célpontokra támadjanak, világszerte és az Egyesült Államokon belül is.

Az amerikai nemzetbiztonsági tanács két volt szakértője vasárnap arra figyelmeztetett, hogy egy Irán elleni katonai beavatkozás több kárt okozna az amerikai érdekeknek, mint az a harc, amelyet az Egyesült Államok jelenleg Irakban folytat. Richard Clarke és Stevens Simon, akik a Clinton- és a Bush-kormányzatban a terrorizmus elleni harcot koordinálták, a The New York Times című amerikai napilap vasárnapi számában kifejtik: egy esetleges Irán elleni támadás csak "kiszélesedési folyamatot" idézne elő. A két szakértő szerint Irán az első időben várhatóan a kőolajipari létesítményeket és a tankhajókat támadná, aminek következtében 80 dollár fölé emelkedne a dollár hordónkénti ára.