Egy hét múlva választanak új államfőt Olaszországban

Vágólapra másolva!
Május nyolcadikára összehívták az olasz parlamentet és a húsz körzet képviselőt, hogy megválasszák Carlo Azeglio Ciampi köztársasági elnök utódját - közölték parlamenti források olasz tömegtájékoztatási eszközökkel kedden.
Vágólapra másolva!

A 85 éves államfő hétéves mandátuma május 18-án jár le. A törvények értelmében a parlamentnek a húsz olaszországi körzet képviselőivel együtt kell megválasztania az új köztársasági elnököt, jelen esetben legkésőbb május 13-án. Az elnökválasztás felgyorsítása lehetővé teheti azt is, hogy gyorsan beiktassák hivatalába Romano Prodit és balközép kormányát.

A Silvio Berlusconi vezette jobboldali ellenzék azt szeretné, hogy Ciampi elnök vállalja el a következő hét évre is a tisztséget. Pier Ferdinando Casini, a képviselőház volt elnöke, a jobbközép koalíció egyik vezetője azt mondta kedden, tudják, hogy Ciampi nem kíván államfő maradni, de meg kell erre kérni. Az április 9-10-i parlamenti választások győztese, Romano Prodi közölte: nagyon örülnének, ha Ciampi ismét jelöltetné magát, de ebben a kérdésben neki kell döntenie.

Az olasz államfő, aki kedden szülővárosába, Livornóba utazott, arra a kérdésre, hogy vállalna-e újabb mandátumot, csak mosolygott, de nem válaszolt. Ciampit 1999. május 13-án választották meg köztársasági elnökké. Már az első fordulóban fölényes győzelmet aratott, mivel az 1010 "nagyválasztó" - a parlament két házának tagjai, valamint a körzetek képviselői - közül 707 rá szavazott. Elődjét, Oscar Luigi Scalfarót csak a szavazás 16. körében választották meg.