Ötven halott egy haiti buszbalesetben

Vágólapra másolva!
Legalább ötven ember meghalt, amikor egy áradó folyó elsodort egy buszt Haitin. A járművön több mint 80-an utaztak, azok tudtak megmenekülni, akik a vízben sodródó busz tetejére tudtak mászni.
Vágólapra másolva!

Ötven ember halt meg a Haitin történt buszbalesetben: a tragédiát az okozta, hogy a járművet lesodorta az útról a Fay névre keresztelt trópusi vihar miatt megáradt folyó. A baleset a szigetország délnyugati részén történt vasárnap a Riviere Glace folyónán.

A busz megpróbált átkelni a megárad folyó által elárasztott úton, de a hömpölygő folyam elsodorta a járművet. A buszon nyolcvanan, vagy annál is többen utaztak. Két tucat embert sikerült kimenteni. Szemtanúk szerint azok menekültek meg, akiknek sikerült felmászniuk a busz tetejére. A többiek, akik bennmaradtak, hullámsírba vesztek. A halottak között van egy tucat gyermek is.

A trópusi vihar szakadó eső és erős szél kíséretében szombaton haladt át Haitin és a Dominikai Köztársaság területén. A haiti polgári védelem szerint a trópusi viharnak hét halálos áldozata van, és két ember sorsa ismeretlen. A vihar jelenleg Kuba déli partjainál tombol, és félő, hogy Floridához érve hurrikán válhat belőle.