Szövetségesek vagyunk, ezért miért figyeljük meg egymást? - tehetik fel a kérdést Berlinben, ahol azt javasolhatják egy lapértesülés szerint Washingtonnak, hogy kölcsönösen mondjanak le egymás lehallgatásáról.

Németország a kémkedésről való kölcsönös lemondást javasolja az Egyesült Államoknak az Angela Merkel kancellárt is érintő, Berlinben nagy felháborodást kiváltó lehallgatási botrány nyomán.

Erről számolt be német kormányforrásokra hivatkozva a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című vasárnapi lap, amely az írás egyes részleteit már szombaton nyilvánosságra hozta.

Az újság szerint a német hírszerzés, valamint az alkotmányvédelmi hivatal vezetője a jövő hét elején Washingtonba utazik, ahol az amerikai hírszerzés vezető képviselőivel találkoznak. A lap értesülése szerint olyan megállapodástervezetet visznek magukkal, amely előirányozza az egymás elleni kémkedéséről való kölcsönös lemondást.

Az idézett kormányforrások szerint az Egyesült Államok ehhez már előzetesen beleegyezését adta. Washington erről azokat a német kormánytisztviselőket tájékoztatta, akik a hét elején az amerikai fővárosban tárgyaltak. A megállapodás megkötése jövő év elején várható - írta a lap.

Berlini politikai körökben az utóbbi napokban nagy felzúdulást okozott a Der Spiegel című hetilapnak az az értesülése, amely szerint az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) éveken keresztül Angela Merkel kancellár mobiltelefonját is lehallgathatta. További értesülések szerint az NSA más magas rangú német kormánytisztviselőket is lehallgatott, továbbá ellenzéki vezetők után is kémkedett.

Sabine Leutheusser-Schnarrenberger leköszönő igazságügyi miniszter a Focus című hetilapnak ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott: biztos abban, hogy őt is lehallgatták.