Mivel a Malaysia Airlines Indiai-óceán felett eltűnt gépének fekete dobozából már hatodik napja nem jött újabb jel, a repülő kereséséért felelős ausztrál csapatok vezetői úgy döntöttek, ideje megkezdeni a víz alatti kutatást. Eddig egy olyan lokátorral próbálták bemérni a gépet, ami a fekete doboz által kibocsátott jeleket érzékeli, és azok alapján próbálja meghatározni a gép helyzetét, de ilyen jeladást már április 8. óta (hatodik napja) nem észleltek. Szakemberek szerint valószínűleg azért, mert a fekete doboz akkumulátora csak nagyjából 1 hónapig működőképes, a gépnek pedig épp április 8-hoz egy hónapja, március 8-án veszett nyoma.
A Bluefin-21 típusú víz alatti drónnal teljesen más formában keresik a gépet, mint az eddigi módszerekkel: a robot-tengeralattjáró ugyanis szonárjával alkot képet a tengerfenékről, így – az ausztrál hatóságok szerint legalábbis – könnyen megtalálhatják majd a repülőgépet.
A keresést a fekete doboz korábban észlelt jelei által behatárolt területre korlátozzák, és a keresőegységek szerint ez nagyjából kezelhető méretű zóna.
A Bluefin-21 egy-egy bevetése 24 órás, ebből 16 órát tölt a tengerfenéken, két-két órát merül és emelkedik, ezután pedig újabb 4 óra kell, hogy a felvett adatokat letöltsék a drónból.