Kibertámadás érte a svájci védelmi minisztériumot

2017.09.15. 19:05

Kibertámadás érte a svájci védelmi minisztériumot, valamint a külügyi tárca egyik kiszervezett egységét júliusban - közölte a berni kormány pénteken.

A tájékoztatás szerint az informatikai szakembereknek sikerült kivédeniük a minisztérium elleni hackertámadást, de a külügyi tárca partnerének rendszereit egy időre működésképtelenné tette a Turla nevű rosszindulatú szoftver.

Biztonsági okokból hallgatnak

A megtámadott intézmények panaszt tettek a svájci ügyészségen, amely

vizsgálatot indított a történtek miatt.

A svájci kormány biztonsági megfontolásokra hivatkozva egyéb információt nem közölt a trójai adathalász vírusok csoportjába tartozó elektronikus károkozóval elkövetett kibetámadás eredetéről, illetve a minisztériumok számítógépes hálózataiban jelentkező esetleges károkról vagy ellopott adatokról.

Nem volt teljes a védelem

Az ATS svájci hírügynökség a történtekkel összefüggésben emlékeztetett arra, hogy 2015 decemberében a Turla kémprogrammal hajtottak végre kibertámadást a svájci állami kézben lévő RUAG fegyveripari konszern ellen is, és a hackerek nagy mennyiségű adathoz jutottak hozzá.

A svájci kormány korábban elismerte, hogy informatikai hálózatát 2014 és 2017 között nem védték hézagmentesen, ugyanakkor a kormányzat szerint a biztonsági rést idén februárban már orvosolták.

A Turla kémprogramot első alkalommal 2014-ben észlelték, amikor Európában és a Közel-Keleten több száz kormányzati és katonai számítógépes rendszert fertőzött meg. Informatikai szakemberek és nyugati hírszerzési szolgálatok a kibertámadások mögött az orosz kormányt sejtik.