Két orvos is tévesen nyilvánított halottnak egy kisbabát Indiában

Vágólapra másolva!
Kirúgtak két orvost egy indiai kórházból, amiért tévesen halottnak nyilvánítottak egy újszülöttet – írja a BBC.
Vágólapra másolva!

A Delhiben található Max magánkórházban november 30-án született egy ikerpár, egyikük holtan, másikukat pedig pár órával később két orvos is halottnak nyilvánított.

A szülők akkor döbbentek rá, hogy a gyerekük mégis életben van, amikor mocorogni kezdett a műanyag zsákban, amelyben a temetésére vitték.

Az eset hatalmas felháborodást váltott ki, részben azért is, mert nem ez az első alkalom, hogy a magánkórházak magas áraik ellenére mégsem nyújtanak megbízható szolgáltatást. A Max kórház közleményt adott ki arról, hogy "egyeztettünk a szakértőinkkel, és szigorú intézkedéseket hoztunk."

Bár még továbbra is vizsgálják, többek között külsős szakemberek bevonásával is, hogy hogyan történhetett egy ilyen hiba, az újszülöttet kezelő két orvost kirúgták.

Az eset miatt az indiai kormány is nyomozást indított.