Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Következő mérkőzések 
„Természetem szerint csak helyeselhetném az eszményt, mely szerint a felnövekvő nemzedék minden tagjából jó állampolgárt kell nevelni, ha hihetnék abban, hogy amit oktatásnak hívunk, az valóban jó vagy egyáltalán bármilyen állampolgárokká neveli őket." (G.K. Chesterton – New Witness, 1918. dec. 27.)
Egy nemrég megjelent „Kihasználva a válság előnyeit" című esszéjében Chuck Chalberg újszerű választ adott arra a felvetésre, amely Minneapolisban keringett a rendőrség finanszírozásának megszüntetéséről. A gondolat vitatása helyett Chalberg föltette a kérdést: Miért állnánk meg a rendőrségnél? „Talán szintén itt az ideje megszüntetni a K-12 szektor (általános és középiskola 12 osztálya) finanszírozását is, ami a minnesotai közoktatásra megy."
A javaslat lényege közvetlenül a szülők finanszírozása az iskolák közvetlen finanszírozása helyett. Döntsön az állami törvényhozás, mennyi járjon egy K-12-es (általános és középiskolás) korú gyerek oktatására, aztán döntsék el a szülők, hol történjen a gyerekük oktatása és hogyan használják föl azt a pénzt. Ez hívják iskolaválasztásnak. Radikális gondolat? Kétségtelen. De egy olyan radikális gondolat, amely közvetlen felhatalmazást biztosít a szülőknek. Ugyanezt a rendőrség finanszírozásának megszüntetése nem fogja magával hozni.
A status quo védelmezői a közoktatás erényeire hivatkoznak. Valaha régen ezek az erények valóságosak voltak. De ma...? Az állami iskolák az Egyesült Államokban Chuck Chalberg szerint ma egy politikai napirend terjesztői, melynek fő jellemzői olyan ideológiai irányzatok, mint a multikulturalizmus, a környezettudatosság, a szekularizmus és az Amerika-ellenesség.
Chuck Chalberg kifejti, hogy amikor amerikai történelmet tanított egy főiskolán, az volt a filozófiája, hogy az egész történetet elmondja a csúnyájával együtt. Ám idővel azt vette észre, hogy a tanítványai „igencsak jártassá váltak a csúnyájában, míg a többiben korántsem." Természetesen megértette, hogy az alapító atyák „fehérek, férfiak és selejtesek voltak. Sok közülük gazdag rabszolgatartó is." De ők hagytak ránk egy végső soron mindenkinek javát szolgáló hitvallást és alkotmányt.
Igazi alapításunk, ahogy Chalberg fogalmaz, 1776, nem pedig 1619, ahogy a New York Times próbálja erőltetni. Az kétségtelen, hogy nemzetünk születése együtt járt egy súlyos fogyatékossággal, a rabszolgasággal. De nagy ígéretet hordozott, és azt be is váltotta. Azt hinni, hogy az országunkat rabszolgatartók alapították a rabszolgaságra, annyi, mint azt hinni, hogy az USA a magvában is rothadt volt. Ilyen országot nem lehet védeni. Mi több, ilyen ország nem is érdemel védelmet. Ez nem az Amerikai Egyesült Államok, de aggasztóan sok fiatalja láthatóan másként véli. Ennek folytán hinni kezdtek abban, hogy alapjaiban kell átalakítani, hacsak nem elpusztítani.
Ez súlyos probléma. Egyáltalán hogy kezdjük hozzá a megoldásához? Chuck Chalberg azt javasolja, hogy a közoktatás finanszírozásának megszüntetése jó kezdet lehet. Végül is, miért fizessünk tovább az állami iskoláknak azért, hogy a gyerekeinknek egy szándékosan eltorzított képet tanítsanak a múltról – okot adva nekik meggyűlölni saját örökségüket? (Nem beszélve arról, hogy iskoláink általában véve is rossz felfogást képviselnek.) Ahogy Chalberg mondja: „az adófizetők a nem-tanítást finanszírozzák."
A Chalberg által fölvetett radikális megoldás mögött meghúzódó filozófia egyáltalán nem radikális: adjunk a szülőknek nagyobb felhatalmazást arra, hogy meghatározzák, hogyan oktassák a gyerekeiket, a tanárok pedig inkább a szülők felé tartozzanak elszámolással, mint az állam felé. Mi tesz erőssé egy társadalmat, az államgépezet mesterséges pillérei vagy a család természetes alapzata? Ahogy Chesterton írta: „Ha a gyerekek azt látják, hogy a tanáraik semmibe veszik azt, amit szüleik elvárnak, akkor szükségszerűen bekövetkezik a tekintélyek ütközése. És a modern államban bekövetkezik – szükségszerűen – a szörnyűséges végkifejlet; hogy az új és természetellenes tekintély rendelkezik a hatalommal."
Chalberg tudja, hol van a természetes tekintély. Egy jó társadalomhoz a legjobb esélyt az erős családok jelentik. Az oktatás szülői kontrollja pedig az erős családok működésének biztos jele. Végül is ki fektet bele többet egy gyerek sikerességébe, ki viseli jobban a szívén a jólétét, mint a szülei?
„Mi a baj a világgal" (a Századvég 2019-ben jelentette meg) - című 1910-ben írt könyvében G.K. Chesterton prófétai módon veszi sorra a négy legfőbb problémát, amellyel ma is szembenézünk: túl nagy kormányzat, túl nagy üzlet, feminizmus és közoktatás. Az első kettő markáns bemutatót tart a Covid-járvány ügyében, miképp kell szétzúzni a szabadságot és a függetlenséget. A feminizmusnak köszönhetjük az abortuszt és a család széthullását. És a közoktatás folyamatos és látványos hanyatlása Amerikában tagadhatatlan, noha egyesek még mindig tagadják. Azok az emberek, akik felgyújtogatják a városainkat, nem iskolázatlanok, hanem rosszul iskolázottak. A saját iskoláinkban oktatták őket. A mai filozófiákat szívták magukba, és ahogy Chesterton figyelmeztet az „Igazságot!"-ban, a modern filozófiák mindegyike nemcsak hogy őrült, de önpusztító is egyben. Nézzük meg a következményeket! – írja Chalberg.
„Rengeteget beszélnek az oktatásról, mivel az oktatás kötelező (iskolakötelezettség). Akár tudnak oktatni, akár nem, de kényszeríteni mindenképp akarják. Ami viszont tény, a céljuk éppen ellentéte az oktatásnak. A céljuk lerombolni az oktatást, de még a megismerést, tapasztalást is. A céljuk, hogy az emberek felejtsék el a múltat, felejtsék el a tényeket, felejtsék el a saját életük emlékeit. És hogyha kötelező kultúrájuk sikeresen elterjed, akkor nagy valószínűséggel egyedül leszünk a veszedelem és szabadulásunk órájában, akik tudjuk, amit valaha minden férfi, nő és gyerek tudott." (New Witness, 1920. szept. 24.)
Mint a legtöbb hatalmas probléma esetében, mellyel társadalmunk szembenéz, az emberek úgy érzik, reménytelen legyőzni a közoktatás nevű Góliátot, és valahogy pusztán beletörődésből mondanak le arról, hogy szembeszálljanak vele. Az óriás megsemmisítése lehet a gyors megoldás, de ennek nem látszik gyorsan véghezvihető módja. Az adókból történő finanszírozás megszüntetése minden bizonnyal megölné az állami iskolákat, de ehhez politikai felfordulás kell. Ilyenből elég sok van az utóbbi időben, és úgy fest, hogy készül még több is. Nos, miért ne indítanánk mozgalmat a közoktatás finanszírozásának megszüntetéséért? Ki csatlakozik küzdelmünkhöz?
Addig is, mindazonáltal, létezik helyi megoldás az oktatási problémáinkra: indítsatok saját iskolát. (Mi meg tudjuk mutatni, hogy kell elindítani egy klasszikus katolikus iskolát annak, akit érdekel.) Ha elég sokan indítanak kisebb, de jó iskolákat, a nagy és rossz iskoláknak – amelyek már most is fenntarthatatlanok – már ahhoz sem lesz elég tanulójuk, hogy úgy tegyenek, mintha érdemesek lennének a közfinanszírozásra. A közoktatást úgy számolhatjuk föl, ha nemcsak a mentségeit szüntetjük meg, hanem az iránta való igényt is. És ezt alulról kezdve vihetjük véghez.
*Dale Ahlquist – amerikai író, G.K. Chesterton gondolatainak szószólója. Társalapítója és elnöke az Amerikai Chesterton Társaságnak, kiadója a társaság Gilbert! című magazinjának. Szintén társalapítója a Chesterton Akadémiának, ami egy katolikus főiskola Minneapolisban.
** Dr John „Chuck" Chalberg – amerikai történelem- és irodalomprofesszor, író és színész. Történelmi és irodalmi személyiségeket jelenít meg színpadi improvizációkkal, így közvetítve, megismertetve gondolataikat, műveiket.
Görgényi Tamás, a Századvég stratégiai igazgatója
