A Rotherhamban élő Toni Connel és férje épp 11 éve halott kisbabájuk, Violet sírjára helyeztek friss virágokat, amikor a nő bátyja, Jimmy Spittle megjelent, és keresztülvágtatott a síron, majd a házaspárra támadt. A gyászoló anya ekkor videóra vette, és élőben közvetítette, ahogyan a saját testvére bántalmazza őket, miközben kislányuk sírját gondozzák. A két testvér között viszály alakult ki, amikor néhány hónappal ezelőtt elvesztették anyjukat, aki rákban halt meg, azóta a férfi egyre agresszívabban viselkedett.

 A sokkoló felvételen, ami 2019-ben, karácsony előtt néhány nappal került ki a Facebookra, tisztán látszik, ahogyan a nő, és 44 éves férje Glynn virágokat rendezi el a síron, miközben a nő bátyja megjelenik, majd verekedni és köpködni kezd.

Spitle ezután a földre lökte Glynn-t, majd

rudgosni kezdte, letéote a ruháját, és addig ütötte-verte, hogy a férfi első foga ki is tört. Ezután húga ellen fordult, agresszívan tarkón ragadta, és megrángatta.

Kimentünk a temetőbe, hogy Violet sírját rendbehozzuk karácsonyra. 11 éve vesztettük el az imádott kislányunkat, de még most is úgy fáj, mintha csak tegnap történt volna"

- mondta a 43 éves Toni.

"Jimmy, a bátyám mindig is nehéz eset volt. Hirtelen természetű, agresszív. De azt sosem gondoltam volna, hogy olyan mélyre süllyed, hogy a gyerekünk sírja fölött képes verekedést rendezni. Glynn és én mindketten megsérültünk, de ami ennél is jobban fáj, hogy tönkretette a lányunk sírját. Semmiféle tiszteletet nem mutatott. Most emberek ezrei láthatták, milyen egy érzéketlen zsarnok"

A nő azóta nem beszélt a testvérével, mióta anyjuk, Paula Spittle tavaly áprilisban gyomorrákban meghalt. A házaspár kislánya, Viloet pedig koraszülött volt, őt 2008 októberén veszítették el.

Amíg anya élt, mindig vettünk egy kis ajándékot Violetnek, a születésnapján és karácsonykor. Ezeket a dolgokat anyu halála után is fontosnak tartottam továbbvinni. Mert tudtam, hogy nemcsak nekem fontos. De a bátyám ezt értelmetlenségnek tartotta, és megpróbált leszoktatni róla. Ezért összevesztünk. Majd megfenyegette a férjemet is, ezután már nem beszéltünk vele"

- mondta Toni.

verekedés a sírnálForrás: Mirror

Tavaly december 15-én, amikor a bátyja rájuk támadt a temetőben, a nő videóra vette, ahogyan a férfi bántalmazza a férjét. Spittle eközben megpróbálta kitépni a kezéből a telefont.

Azért közvetítettem a támadást, hogy bizonyítékul szolgáljon a rendőröknek. De közben James elkapott, és megpróbálta megragadni a telefonomat. Ezután Violet egész sírját lesöpörte, amivel lesokkolt. A tiszteletlensége sokkal jobban fájt, mint a sérüléseim"

Mire azonban kihívták a rendőröket, a férfi elmenekült.

Amikor azonban az egész internetet elárasztotta a verekedéséről készült videó, Spittle feladta magát.

Spittle harminc hétre börtönbe került a testvére és sógora bántalmazásáért, illetve amiatt is, mert idén szeptember 14-én egy rendőrre is rátámadt - írta meg a Mirror.