Joe Biden fia egyetemen fog tanítani a fake newsról

politics Vertical
Hunter Biden, the son of new US President Joe Biden, attends his father's inauguration as 46th US President on January 20, 2021, at the US Capitol in Washington, DC. (Photo by JONATHAN ERNST / POOL / AFP)
Vágólapra másolva!
Joe Biden amerikai elnök külföldön korrupciógyanús, az Egyesült Államokban pedig magánéleti botrányokba keveredő fia, Hunter Biden a New Orleans-i Tulane Egyetemen fog előadni a médiapolarizációról, ennek keretén belül pedig a fake news jelenségről. Az ezzel kapcsolatos sajtóhírt a felsőoktatási intézmény már megerősítette. Az, hogy Hunter Biden egyetemi előadó lesz, sokakban megbotránkozást keltett, főleg amiatt, hogy effajta témákban egy hivatalban lévő amerikai elnök fia fog kurzust tartani, ilyen körülmények között az oktatás aktuálpolitika-mentességét a legkisebb mértékben sem lehet garantálni. A világnézeti semlegesség vélhetően nem is célja az egyetem vezetésének, hiszen az intézményben kizárólag baloldali-demokrata kötődésű újságírók tanítanak.
Vágólapra másolva!

Szerdától kezdődően több konzervatív sajtóorgánum (Fox News, Post Millennial, Daily Wire) arról cikkezett, hogy Hunter Biden a New Orleans-i (Louisiana állam), 1834-es alapítású Tulane Egyetemen kurzust fog tartani „Médiapolarizáció és annak közpolitikai hatásai" (Media Polarization and Public Policy Impacts) név alatt, amelyben

szó lesz többek között a fake news (álhír) jelenségről is.

Tulane Egyetem, New Orleans (Louisiana) Forrás: Shutterstock

A Daily Wire szerint Hunter médiapolarizációs kurzusa a 2021. szeptemberi tanévtől kezdődik, és összesen 10 hétig tart majd, tehát Joe Biden elnök fia csak ideiglenes jelleggel vállal oktatói munkát, a pénzügyi-üzleti tevékenysége mellett.

A Fox News megkérdezte a Tulane Egyetemet, hogy igaz-e a sajtóban megjelent hír.

A New Orleans-i magánegyetem szóvivője megerősítette a sajtóinformációt, miszerint Hunter Biden tart náluk egy 10 hetes kurzust a médiapolarizációról.

Amellett, hogy egy hivatalban lévő elnök fiáról van szó, tehát az oktatás függetlensége, a világnézeti semlegesség és az aktuálpolitika kizárása a legkisebb mértékben sem garantálható, azért is visszás a dolog, mivel

Hunter még soha nem dolgozott a médiában, tehát nem világos, hogy hogyan taníthat egy olyan szakterületről, amelyben semmiféle tapasztalata nincs.

Igaz, hogy 2014 áprilisában a Burisma ukrán energetikai vállalat igazgatótanácsi tagjának is úgy nevezték ki Huntert, hogy sem a cégvezetés, sem az energetika területén nem volt tapasztalata, illetve ilyen jellegű végzettséggel sem rendelkezett. A kritikusok szerint a kinevezését a Burisma egyik vezetői tisztségébe csupán annak köszönhette, hogy Joe Biden akkor az Egyesült Államok alelnöke volt. Mindezért havi 50 ezer dollár tiszteletdíjat kapott, noha Ukrajnában az átlagfizetés akkor 250 dollár körül mozgott.

Hunter Biden Joe Biden beiktatásának a napján, 2021. január 20-án, Washingtonban Forrás: AFP/Jonathan Ernst

A Fox kiemeli, hogy a Tulane Egyetemen lényegében csak baloldali-demokrata kötődésű újságírók tanítanak, a legnépszerűbb konzervatív csatorna munkatársai közül csupán egyetlenegynek, Juan Williamsnek van ott kurzusa. Érdemes megjegyezni, hogy

Juan Williams noha jelenleg a Fox alkalmazottja, de vállaltan ultraliberális nézeteket vall, és tagja a Demokrata Pártnak, korábban pedig baloldali világnézetű sajtóorgánumoknál tevékenykedett.

Egyéb konzervatív-republikánus sajtóorgánumok munkatársai nem tanítanak a felsőoktatási intézményben.

A demokrata kötődésű médiumoknál dolgozó és a Tulane Egyetemen is tanító híresebb újságírók a következők: Susan Glasser (New Yorker), Margaret Sullivan (Washington Post), Bret Stephens (New York Times), Margaret Brennan (CBS) és Kylie Atwood (CNN).

Az arányokat Hunter ősztől történő alkalmazása pedig tovább fogja rontani, már amennyiben ezt még lehet fokozni.

Nyilvánvalóan úgy lenne korrekt, ha fele-fele arányban alkalmazna a Tulane Egyetem konzervatív-republikánus kötődésű, illetve baloldali-demokrata világnézetű előadókat. Az arányosságot persze nem lehet megkövetelni, már csak azért sem, mert a New Orleansban működő felsőoktatási intézmény nem állami, hanem magánkézben van.

Ahogy arról az Origo már számos alkalommal beszámolt, a 2020-as elnökválasztási kampány utolsó heteiben Hunter Bidennek egy szervizben felejtett laptopjáról rá, illetve a családjára nézve rendkívül kompromittáló levelezések kerültek elő. Ezek alapján Hunter és családtagjai Oroszországban, Kínában, Ukrajnában, valamint Romániában keveredhettek korrupciógyanús ügyekbe. Ugyanakkor 2021 márciusában nyilvánosságra hozták az amerikai elnök fiának a laptopján talált obszcén jellegű fényképeit is, amelyek az Egyesült Államokban, prostituáltak társaságában készültek.

Hunter Biden kompromittáló felvételei a saját laptopjáról Forrás: dailymail.co.uk