Egy amerikai keresztény nem készített esküvői weboldalakat homoszexuális párok részére, erre beperelték az LMBTQ-lobbi nyomására

szivárvány zászló, templom, lmbtq
The Rainbow Flag in front of Church
Vágólapra másolva!
Lorie Smith webtervező keresztény értékrendjére hivatkozva tagadta meg a homoszexuális párok esküvői weboldalának elkészítését – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Vágólapra másolva!

Az amerikai fellebbviteli bíróság elutasította egy webtervező fellebbezését, akit azért pereltek be, mert nem volt hajlandó esküvői weboldalakat létrehozni azonos nemű párok számára. A felperes szerint ezzel a tervező megsértette Colorado állam diszkriminációellenes törvényét.

Mark Beck Briscoe bíró, aki Lorie Smith webdesigner ügyében a tárgyalást vezette, július 26-án azt írta: „figyelembe kell vennünk azokat a súlyos károkat is, amelyeket a faji, vallási vagy szexuális irányultság alapján történő megkülönböztetés okoz. Az ilyen megkülönböztetések elleni küzdelem elengedhetetlen a demokratikus eszmények életben tartása érdekében".

A Lorie Smith-t képviselő Alliance Defending Freedom (ADF) munkatásra viszonyt azzal érvelt, hogy

a törvény kényszerítette a Smith-t keresztény meggyőződésének feladására.

A diszkriminációellenes törvény ugyanaz, mint ami alapján Jack Philips coloradoi cukrászt korábban elítélte az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága. Philips, mint ismeretes,

nem volt hajlandó süteményt sütni egy homoszexuális pár számára.

Akkor nem döntöttek ugyanakkor arról, hogy egy vállalkozás hivatkozhat-e vallásos meggyőződésre az LMBTQ-személyek kiszolgálásakor.

– jelentette ki az ADF vezető tanácsadója, John Bursch.

A Lambda Legal, LMBTQ-emberek polgári jogaiért küzdő lobbiszervezet új törvényjavaslatot nyújtott be annak érdekében, hogy a jövőben a vállalkozók ne utasíthassanak vissza egyetlen megrendelést se azért, mert annak tárgya vagy megrendelőinek irányultsága ellenkezik az elveikkel. „Ez valójában nem a süteményről, a weboldalakról, vagy a virágokról szól. Itt arról van szó, hogy meg kell védenünk az LMBTQ-embereket és családjaikat attól, hogy nyilvánosan megalázzák és diszkriminálják őket"
– mondta a Lambda Legal jogi tanácsadója, Jennifer C. Pizer.

A nyolcadik amerikai körzet fellebbviteli bírósága 2019-es ítéletében két keresztény filmrendező mellé állt.

A filmes szakemberek úgy gondolták, hogy a minnesotai diszkriminációellenes törvény értelmében nem kell videókat készíteniük azonos neműek házasságáról, mert az első alkotmánymódosítás alapján őket is megilleti a véleményszabadság intézménye.