Második napja rekordot dönt a halottak száma Brazíliában

Vágólapra másolva!
Második napja rekordszámú halottja van a koronavírus-járványnak Brazíliában: az elmúlt 24 órában 1910 ember halt bele a vírus okozta Covid-19 betegség szövődményeibe - közölte szerdán az egészségügyi minisztérium.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt napon 71 704 új fertőzöttet regisztráltak a hatóságok.


A 210 milliós dél-amerikai országban a járvány kezdete óta 10,7 milióan kapták el a vírust, a halottak száma pedig megközelíti a 260 ezret.

A fertőzöttek számát illetően Brazília a harmadik helyen áll az Egyesült Államok és India után, a halottak számában pedig csak az Egyesült Államok van előtte.


A Globo News hírportál szerdán közölte, hogy a brazil kormány megállapodott a Pfizer amerikai gyógyszergyártóval százmillió darab vakcina beszerzéséről.

Az IBGE brazil statisztikai hivatal szerdán közölte, hogy az ország gazdasága 4,1 százalékkal zsugorodott tavaly a járvány miatt, a legnagyobb esést produkálva azóta, hogy az IBGE 1996-ban elkezdett ilyen méréseket készíteni. A negyedik negyedben 3,2 százalékos volt a növekedés, ami magasabb a Reuters által készített 2,8 százalékos szakértői előrejelzésnél.

A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap tavalyra 8, illetve 9,1 százalékos GDP-esésre adott korábban becslést.

Az elmúlt hetekben - a járvány második hullámában - rendre rekordmértékű volt a halottak száma Brazíliában, ami táplálja azokat a félelmeket, hogy újra visszaesik a gazdaság.