Pakisztán augusztus 1-jétől megtiltja a légiutazást a koronavírus elleni védettségi igazolvánnyal nem rendelkezőknek, és augusztus 31-ig minden állami alkalmazottnak fel kell vennie az oltást - jelentette be csütörtökön a kormány egy sor más intézkedéssel egyetemben.

Augusztus 1-jétől a be nem oltottak nem léphetnek be kormányzati épületekbe, iskolákba, éttermekbe, és bevásárlóközpontokba - erősítette meg egy iszlámábádi egészségügyi miniszteri sajtótájékoztatón Aszad Umar, a pakisztáni parancsnoki és műveleti központ (NCOC) vezetője. Az NCOC a pakisztáni koronavírus-járvány elleni intézkedéseket koordináló katonai irányítású testület.
A felsőoktatási hallgatóknak és a tanároknak, valamint a közösségi közlekedésben és a kiskereskedelemben dolgozóknak is kötelező lesz az oltás felvétele augusztus 31-ig - erősítették meg a sajtóeseményen.Pakisztánban meredeken emelkedik a koronavírus-fertőzések száma, elsősorban a delta variáns következtében, de május óta a béta és alfa változatok is jelen vannak az országban. 

Pakisztánban tilos lesz repülőre ülni, az állami szférában dolgozni és plázába menni a be nem oltottaknakForrás: AFP/Banaras Khan

A nyilvántartott koronavírus-fertőzések aránya országosan 7,53 százalékon áll az NCOC adatai szerint, de a dél-pakisztáni Karacsi kikötővárosában ez a szám az elmúlt hetekben elérte a 23 százalékot. Az elhanyagolt pakisztáni egészségügyi rendszer rendkívül nagy nyomás alatt működik.Az iszlámábádi kormány a csigalassúsággal elindult országos oltási programot később felgyorsította, különösen az ország közepén fekvő Pandzsáb tartományban. A szerdai napon 850 ezer adag oltást adtak be egész Pakisztánban, de Aszad Umar szerint a cél a napi egymillió adag vakcina beoltása.
Az NCOC adatai szerint már több mint 27,8 millió ember kapta meg az első oltást, de csak 5,9 millióan vették fel a másodikat is a 220 milliós pakisztáni lakosságból.Az elmúlt 24 órában 4497 új fertőzést és 76 halálesetet regisztráltak, és több mint 3000 beteg van életveszélyes állapotban.

Pakisztánban eddig 23 209 személy halt meg a koronavírus-fertőzés következményeiben.