Cellájában felakasztva találtak rá a Jeffrey Epstein amerikai üzletemberrel valaha jó viszonyt ápoló francia modellügynökre, Jean-Luc Brunelre szombatra virradóra egy párizsi börtönben - tájékoztatott a francia ügyészség.

Brunel ellen kiskorúak megerőszakolása és szexuális bűncselekmények miatt indítottak nyomozást. A 76 éves férfit 2020 decemberében fogták el a Charles de Gaulle repülőtéren, majd előzetes letartóztatásba helyezték. A Le Parisien című napilap igazságügyi forrásokra hivatkozva azt írta, hogy Brunel holttestére az éjszaka folyamán bukkantak rá cellájában a párizsi La Santé börtönben.

Halála ügyében nyomozást indítottak. Brunel egyebek között azért került a figyelem középpontjába, mert szoros kapcsolatban állt a szexuális visszaélésekkel és emberkereskedelemmel vádolt Jeffrey Epsteinnel, és a gyanú szerint lányokat közvetített neki.

A két férfit Ghislaine Maxwell, Epstein volt barátnője és kerítője ismertette össze, akit egy New York-i esküdtszék tavaly decemberben bűnösnek talált kiskorúak rovására elkövetett szexuális bűncselekményekhez kapcsolódó vádpontokban.

Amerikai igazságügyi illetékesek szerint Brunel még a börtönben is meglátogatta az üzletembert, akinek luxuslakása volt a párizsi Champs-Élysées sugárút közelében. Epstein 2019 augusztusában öngyilkos lett egy New York-i börtönben. Halálának körülményeit sokan gyanúsnak találták, és számos összeesküvés-elmélet látott napvilágot ezzel kapcsolatban.