Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Istenkáromlás miatt őrizetbe vettek egy kínai állampolgárt Pakisztánban - videó

Vágólapra másolva!
Istenkáromlás miatt őrizetbe vettek egy kínai állampolgárt Pakisztánban, ha bűnösnek találják, akár halálbüntetést is kaphat - erről a helyi hatóságok tájékoztatták a médiát hétfőn.
Vágólapra másolva!

A Tien családnevű kínai férfi, aki szállításért volt felelős az ország legnagyobb vízerőművének építkezésén, a tanúk szerint munkahelyén keveredett összeütközésbe pakisztáni kollégáival.

Két sofőrnek tett szemrehányást, amiért szerinte azok túl sok időt töltenek imádkozással. A vitába bekapcsolódó helyi kollégák szerint mindeközben megsértette a prófétát.

Az Afganisztánnal határos tartományban folyó projekten dolgozók és a környéken lakók közül ezután Tien letartóztatását követelve több százan vonultak a közeli autópályára, amit el is torlaszoltak.

A rendőrség gyorsan "kimenekítette és őrizetbe vette" a gyanúsítottat - áll a rendőrségi nyilatkozatban.

A rendőri beavatkozását követően a munka és a forgalom is helyreállt.

A helyi közösségi médiában ugyanakkor videófelvételek jelentek meg arról, hogy a környékbeli lakótelepen, ahol az építkezésen dolgozó kínaiak szálláshelye is van, mérges tüntetők egy csoportja skandálja, hogy "Isten hatalmas", miközben a biztonságiak a levegőbe leadott lövésekkel igyekeznek a tömeget feloszlatni.

A kínai külképviselet, illetve külügyminisztérium egylőre nem nyilatkozott az ügyben.

A szóban forgó vízerőmű építkezéseit 2021 júliusában felfüggesztették néhány hónapra, mert a munkálatok közelében egy kínai és pakisztáni munkásokat szállító busz ellen öngyilkos merényletet hajtottak végre. Akkor 9 kínai és 4 pakisztáni állampolgár meghalt. A munkákat tavaly kezdték újra, miután megerősítették a biztonsági intézkedéseket.

Pakisztánban nem ritkák az istenkáromlás miatti tömeges fellépések, sőt lincselések, de külföldiekkel szemben ritkák.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről