Kivégeztek egy amerikai állampolgárt Szaúd-Arábiában, akit azért ítéltek halálra, mert megölte a saját apját - tudatta közleményében a szaúdi belügyminisztérium helyi idő szerint szerdán.
A belügyminisztérium közlése szerint a Bisoj Saríf Nádzsi Naszíf néven azonosított amerikai férfi először összeverte, majd megfojtotta egyiptomi származású édesapját. A közlemény szerint mindemellett drogos volt, megpróbálta megcsonkítani a holttestet, és letartóztatása előtt megpróbált végezni egy másik emberrel is.Szaúd Arábiában a kivégzés módja álltalában a lefejezés.
Vedant Patel, az amerikai külügyminisztérium szóvivője elmondta, hogy amerikai diplomaták júliusban meglátogatták Naszífot és megállapították, hogy nem tartozik a jogtalanul fogva tartottak közé.
Szaúd-Arábia 2022-ben Kína és Irán után a legtöbb halálos ítéletet hajtotta végre a világon. Ugyan az országban a kivégzések gyakorisága csökkent a koronavírus-járvány alatt, az utóbbi években azonban számuk ismét nőtt.
A közel-keleti királyságban 2022 márciusában egy nap alatt 81 embert végeztek ki, ami az ország modernkori történelmének legnagyobb tömeges kivégzéseként vált ismertté.