Négy embert, köztük egy rendőrt is megsebesített egy pozsonyi lakótelepen egy ház ablakából lövöldöző férfi csütörtökön hajnalban. Rátámadt a helyszínre érkező rendőrökre is, akik lelőtték - közölték szlovák médiaforrások és a rendőrség.
Egy 35 éves férfi hajnali 1 óra körül a járókelőkre kezdett lövöldözni pozsonyi lakása ablakából, majd az utcára rohant, és tovább lövöldözött.
A rendelkezésre álló információk szerint az elkövető legalább tíz lövést adott le a járókelőkre.

Amikor a férfi abbahagyta a lövöldözést visszarohant a lakásásba, ahonnan nem sokkal később egy robbanást lehetett hallani.
A férfi ezután késsel indult meg a kiérkező rendőrök felé és azt ordította, hogy megöli őket. A férfit a rendőrök agyonlőtték a lépcsőházban.
Az eset során három civil és egy rendőr megsérült. A sérülteket a szomszédok lehúzták az utcáról, és elsősegélyben részesítették őket.

Eva Kliská, a Pozsonyi Egyetemi Kórház szóvivője közölte, hogy
két személy súlyosabb sérüléseket szenvedett, a vállukat és a könyöküket érte lövés, egyiküknek pedig vágott sérülés is volt a nyakán.
A súlyos sérülteket megműtötték és jelenleg az intenzív osztályon kezelik őket.
Egy személy közepesen súlyos sérülést szerzett, őt már hazaengedték a kórházból. További egy sérültet a pozsonyi Bory kórházban ápolnak, az állapota stabil.
A helyszínelés egész éjszaka folyt, a környéket lezárták - írta a Parameter.sk.
A címlapi kép illusztráció.