Miután lejöttünk a fáról

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Az emberre jellemző férfi-nő közötti tartós kapcsolat és kötődés, továbbá a férfi-gyerek közötti tartós kapcsolat és kötődés olyan, minden emberi kultúrában megtalálható magatartásformák, amelyekhez hasonlót egyetlen majomfajnál sem találtak. Amilyen srófra persze az evolúciós pszichológusok agya jár, ezt elsősorban biológiai tényezőkre vezetik vissza.

A tartós párkapcsolat hormonális tényezőinél és az utódnemzésnél izgalmasabbnak tűnnek a táplálék megosztásának szokásai - amelyek szinte csak az embernél találhatók meg. Illetve, bizonyos vadon élő kutyaféléknél, farkasoknál is láthatjuk, hogy a hím nagy zsákmányszerző utakat tesz meg, amelyekről visszatér nőstény párjához és kölykeihez, hogy megossza velük a táplálékot. Vannak fán élő majmok, például a gibbon, amelyeknél a hím apai feladatokat lát el a kölykökkel kapcsolatban, de a zsákmányszerző utak és a zsákmány "haza" szállítása nem tapasztalható náluk.

Érdekes felfedezés az is, hogy az embernél a nemi különbségek (testsúly, méret és egyéb jellegzetességek) férfi és nő között a fejlődés folyamán csökkennek. Ez azért feltűnő, mert a nagymajmok számára, amelyek fokozatosan elhagyták a fákat, és végül kizárólag a földön élnek, megnyílt a lehetőség olyan fizikai tulajdonságok kialakítására, amelyek - mint a nagy test is - igen alkalmasak a hímek közötti vetélkedésben való részvételhez. Ugyanezek a tulajdonságok a faágakon élő majmok számára jelentős nehézségeket jelentettek volna. A fejlődéstörténet alapján, mivel az ember kizárólag a földön élt, várható lett volna a nemi különbségek fokozódása. Ebben az elgondolásban a domináns hím nagyobb eséllyel nyeri el az általa kiválasztott nőstényt, és többet párzik. Ennek megfelelően nagyobb számú utódot hoz létre. Evolúciós értelemben így a domináns hímek tulajdonságai nagyobb valószínűséggel örökítődnek tovább.

A nemi különbségek viszonylagos csökkenésére az egyik magyarázat az lehet, hogy a nők párválasztási szempontjaiban egyre nagyobb szerepet kapott a hímnek a párkapcsolat-jellegű életformára való alkalmassága.