Vágólapra másolva!
Bajnoki címről, nemzetközi kupaszereplésről fölösleges beszélni, a Paks számára az ötödik hely környéke a realitás - véli Bognár György, az évet a labdarúgó OTP Bank Ligában élen záró tolnaiak vezetőedzője.

A Fraditól kapott hat gól segített

Az M4 Sportnak nyilatkozva úgy vélekedett, értékelni kell az eddigi időszakot, de csak kis lépésekkel érdemes előre haladni, aztán majd kiderül, mi lesz a végén.

Bognár György csapata őszi bajnok az NB I-ben Fotó: Csudai Sándor - Origo

"Minden évben volt sanszunk arra, hogy olyan helyezést érjünk el, hogy a nemzetközi kupában induljunk, de mindig lecsúsztunk egy hajszállal.

- fogalmazott Bognár György.

Szerinte nem az a valós kép, amit jelenleg mutat a tabella.

"Hogy kicsit jobban sikerült ez az ősz, az meglepő számunkra is, mert ennyire kiegyensúlyozott teljesítményt az elmúlt években nem tudtunk hozni.

Korábban voltak nagyon jó periódusaink, de volt két-három meccses defekt is. Ami fontos, ugyanúgy kezeljük a vereségeket, mint a győzelmeket, nem értékeljük túl magunkat" - mondta.

Kiemelte a csapategységet, illetve azt, hogy

a Ferencvárostól augusztus végén elszenvedett 6-1-es vereség után rájöttek, hogy nem szabad annyira nyíltan futballozni, mint ahogy addig tették. Onnantól masszívabb középpályával próbálnak játszani, eggyel kevesebb támadóval.

Aztán a védelem is összeállt, a középpálya is működött, véleménye szerint így került egyensúlyba a csapat.

Bognár György úgy véli, a Paks sikerének a kulcsa a stílusa, az, hogy nem kontrákra alapozva játszik, hanem kezdeményezőként lép fel és az egész pályán letámad, nyíltabban felvállalja a labdaszerzést az ellenfél térfelén.

A Paks a hét végi, idei utolsó forduló eredményeitől függően az élen zárja az évet, miután vasárnap, hazai pályán 3-2-re legyőzte a Ferencvárost. Ezzel kapcsolatban, a fővárosi csapat vezetőedzőjével, Dejan Stankoviccsal ért egyet, aki úgy fogalmazott: három pontot vesztettek, nem a bajnokságot.

Bognár szerint az FTC "egészen biztosan bajnok tud lenni", mert ha nem szerepel majd a nemzetközi kupában, nem kell két fronton helytállnia és kevesebb lesz a sérültje, akkor a játékoskerete kiemelkedő.

Aztán második már mindenki lehet - tette hozzá -, de példaként említette a jobb lehetőségekkel rendelkező és jó futballt játszó Debrecent, illetve Puskás Akadémiát, s ezt a két csapatot papíron maguk elé sorolta.

Bognár György csapata a Fradi legyőzésével bebiztosította az őszi bajnoki címét Fotó: Csudai Sándor - Origo

"És akkor máris ott vagyunk, hogy negyedik-ötödik hely.

Hosszú még a szezon, azt gondolom, korai lenne bármilyen nemzetközi kupáról beszélni" - szögezte le.

Elárulta, hogy nagy mozgásra a télen a keretet illetően nem kell számítani, de egy befejező csatárra szükségük lehet.