Vágólapra másolva!

A Ferraritól két évre a Benettonhoz igazolt, ahonnan - kevés sikerélménnyel gazdagabban - a Sauberhez ment. Itt sem csapattársával, Johnny Herberttel, sem az autóval nem volt elégedett. Összesen négyszer szerzett pontot, Spában harmadik lett, igaz, ehhez kellett az F1 történetének egyik legnagyobb tömegkarambolja, ami eléggé megrostálta a mezőnyt.

A következő éve sem lett jobb, a csalódást okozó Magyar Nagydíj után bejelentette, hogy elhagyja a svájciakat. A teljes 1999-es idény frusztrálóan alakult, csak a futamok felét tudta befejezni, azokat is csak hátul, egyedül San Marinóban és Japánban csípett el egy-egy pontot.

Akkor még nem sejtette, mi vár rá 2000-ben, a Prost-istállónál. Alain Prost csapata épp tavaly jutott története mélypontjára, Alesi 17 versenyből csupán ötször ért célba, pontszerzésről pedig nem is álmodhatott. Kétszer összeütközött a pályán csapattársával, Nick Heidfelddel, ami végképp elrontotta az amúgy sem rózsás hangulatot.

Év végén Prostnak minden rábeszélőkészségét latba kellett vetnie, hogy honfitársa maradjon, és pillanatnyilag úgy tűnik, megérte. Az AP04-ben másodgenerációs Ferrari-motor dobog, amivel a teszteken több helyszínen is pályacsúcsot döntött a francia. Alesi csapattársa a másodéves, Minarditól érkezett Gaston Mazzacane volt eredetileg, ám az argentin helyére kisvártatva Luciano Butri érkezett.

Aztán váltott maga Alesi is, Frentzen üresen maradt ülését foglalta el Eddie Jordan csapatánál, épp a Magyar Nagydíjtól.