Társoldalunk:

Kevés támogatót kapott az olimpia

Miután a kormány nemet mondott az olimpiára, s jelezte, nem tud pénzügyi garanciát adni a 2012-es esemény budapesti megrendezésére, kíváncsiak voltunk, olvasóink hogyan látták az utóbbi évek, hónapok kapcsán, érdemes lenne-e pályáznia a magyar fővárosnak.

A magyar kormány megvétózta Budapest 2012-es olimpiai terveit, a korábbi sportminiszter, Deutsch Tamás viszont a népszavazás sem tartotta volna elképzelhetetlennek ez ügyben. Az [origo] is megkérdezte olvasóit, vajon szeretnék-e, ha olimpiát rendeznénk?

Összesen közel 13 ezer szavazat érkezett, ezek 8 százaléka vélte úgy, a népnek kellene döntenie. 30 százalék, azaz a szavazók közel harmada mellette voksolt, a hezitálók, akik szerint lehetne olimpia, csak nem 2012-ben, mintegy 37 százaléknyi részesedést tettek ki. 25 százalék viszont kategorikusan az ötkarikás rendezés ellen foglalt állást.

KAPCSOLÓDÓ CIKK