Vágólapra másolva!
A Ferencváros 2-0-ra verte a svéd Djurgarden csapatát, ezzel pedig továbbjutott a Bajnokok Ligája második selejtezőkörébe. A meccs után Szergej Rebrov elmondta, büszke a csapatára, de már a következő feladatra koncentrál.

„Mindig nehezek ezek a meccsek, ritkán tudunk ezen a szinten szerepelni, ráadásul nem tudjuk pontosan, mire számíthatunk az ellenféltől, mert csak a saját bajnokságukban látjuk őket játszani. Az, hogy az ellenfél örült a sorsolásuknak, extra motivációt jelentett a csapatnak. Az első félidőben uraltuk a játékot, pontosan felkészültünk arra, amit játszik az ellenfél. A három középső védővel egy kicsit megleptek minket, a második félidőben már tudtunk kontrázni, több gólt is szerezhettünk volna" – mondta Szergej Rebrov, aki elégedett volt az új játékosokkal.

Szergej Rebrov elégedett volt csapatával a Djurgarden ellen Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

„Büszke vagyok a csapatomra, komolya, fizikailag nagyon erős csapat ellen tudtunk nyerni. Ma még lehet kicsit ünnepelni, de holnaptól csak a következő ellenféllel foglalkozunk. Az új játékosoknak idő kell, amíg teljesen be tudnak illeszkedni. Idő kell, ameddig mindenki megérti a felállást és a dolgát a csapaton belül. Láttam pozitív és negatív dolgokat is, de ez teljesen természetes" – mondta az ukrán szakember.

„Jól felkészültünk, megtaláltuk az egyensúlyt a védekezés és a támadás között. Ha labdát veszítettünk, az ellenfél akkor sem tudott mit kezdeni a labdával. A második félidőben az ellenfél próbált dominálni, de akkor sem tudott, a meccs előtti nyilatkozatok pedig megadták azt az extra töltetet, amire talán szükségünk volt" – mondta Rebrov, aki kitért a következő ellenfélre is, a skót Celticre.

„Komolyan felkészülünk a Celtic ellen is. Egy meccsen bármi megtörténhet, nagyon komolyan gondolom, hogy nem kell félnünk a Celtic ellen sem. Elég a tavalyi, idegenbeli Dinamo Zagreb elleni meccsre gondolni, ezúttal sem lesz rajtunk teher, hasonlóan szeretnénk majd felfogni azt a meccset is, és akkor bármi megtörténhet."

Kim Bergstrand, a Djurgarden edzője elmondta, nem lepte meg csapatát a Ferencváros, nem is becsülte le ellenfelét a svéd csapat, de sportszerűen gratulált az ellenfélnek a továbbjutáshoz.
„A Ferencvárosnak nagyon gyors játékosai vannak, akik komoly gondokat okoztak a védőinknek, csak gratulálni tudok a továbbjutáshoz" – mondta sportszerűen az ellenfél edzője.