Vágólapra másolva!
Szombaton két rangadóval folytatódik a magyar kézilabda-bajnokság. A hölgyeknél a két, még nemzetközi porondon is érdekelt csapat, a Herz-FTC és a Győri Graboplast ETO csap össze a fővárosban, míg a férfiaknál a Dunaferr Szegeden vendégeskedik.

Igazi kézilabdacsemegével szolgálhat a Herz-FTC és a Győri Graboplast ETO mérkőzése, amelyre szombat délután 15 órakor, a fővárosiak Kőbányai úti csarnokában kerül sor. Az utóbbi évek legdinamikusabban fejlődő, fiatalokkal teletűzdelt együttese még nem tudott győzni a ferencvárosiak otthonában, de úgy vélik, minden rossz sorozat megszakad egyszer. A fővárosi zöldek a legszorosabb hazai győzelmeket az 1998-99-es és az egy évvel későbbi szezonban érték el, mindkét alkalommal két-két góllal tudtak nyerni. Idén egyszer, az október 28-i alapszakasz-mérkőzésen már megmérkőzött egymással a két gárda, akkor a Fradi 31-27-re győzött.

Ami a két csapatot illeti: a hazaiaknál Pádár Ildikó könyöksérülése rendbe jött, így vállalhatja a játékot, Benyáts Beatrix viszont térdműtétje miatt továbbra is nézőként izgulhat a csapatért.

A Graboplast ETO nagyszerűen menetelt az elmúlt hetekben, a Fradihoz hasonlóan a rájátszásban mindkét összecsapását megnyerte: Debrecenben négy (31-27), otthon a Cornexi ellen öt góllal győzött (32-27). A csapatban csupán kisebb gondok vannak, Nitescu még érzi gjöviki térdsérülését, Lovász arcüreggyulladása sem jött teljesen rendbe. Ami a legfontosabb, semmi akadálya Görbicz Anita játékának, aki rövid időn belül kétszer is agyrázkódást szenvedett (legutóbb a Cornexi ellen), de a kedd délelőtti edzésen már visszatért.

A legutóbbi hét mérkőzés eredménye:

1995-1996: FTC-Győr 24-18 (11-11)

1996-1997: FTC-Győr 33-23 (16-9)

1997-1998: FTC-Győr 26-21 (13-10)

1998-1999: FTC-Győr 25-23 (10-9)

1999-2000: FTC-Győr 24-22 (13-11)

2000-2001: FTC-Győr 36-18 (20-7)

2001-2002: FTC-Győr 31-27 (13-13)

Szombaton a férfibajnokság rájátszásának harmadik fordulójában Szegeden is rangadóra kerül sor. A Pick-Szeged vendége 18 órától a Dunaferr csapata lesz, amely a múlt héten nagy csatában kapott ki a német Flensburg-Handewittől a KEK elődöntőjében. Ősszel a hazaiak 32–23-ra győztek, így nem véletlenül bíznak az újabb sikerben. "Nagyon fegyelmezetten készülünk a szombati rangadóra. Tisztában vagyunk a találkozó súlyával. Győzelmünk esetén hárompontos előnyre tennénk szert. Két dologban látom a sikerünk zálogát: az egyik, hogy nagyon fontos lesz a jó védekezés és kapusteljesítmény, valamint meg kell akadályozni a Kuzmicsov-Rosta játékkapcsolat működését" - nyilatkozta Dragan Djukic vezetőedző a Délmagyarországnak.

Kiemelkedő sportteljesítményéért és Veszprém város hírnevének öregbítéséért emlékérmet vehetett át Éles József kézilabdázó, aki többször szerepelt már a világ- és Európa-válogatottban, klubjával is sok szép sikert ért el. 2000. július 1-jén súlyos autóbalesetet szenvedett, s egy idényt ki kellett hagynia. Visszatérése után játéka újra a régi, remek formában van. Elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy a Veszprém, története során először, bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe, ahol ellenfele a német SC Magdeburg lesz.

Pincési László

Ajánlat:

Korábban:

Fórum: