Vágólapra másolva!
Kifejezetten jól sikerült a 2012-es jégkorong-világbajnokság megrendezésére pályázó magyar szövetség (MJSZ) prezentációja Zürichben.

"Írásos jelentkezésünket már korábban elküldtük, délután ezt kellett szóban ismertetni. Az építő jellegű kérdésekből úgy tűnt, kitűnően vizsgáztunk a nemzetközi szövetség előtt" - mondta Studniczky Ferenc, az MJSZ elnöke.

A sportvezető arról is beszámolt, hogy az öt pályázó közül a dánok nem jelentek meg, így a magyarokon kívül már csak a svédek, a finnek és a csehek vannak versenyben.

"Pozitívan látom az esélyeinket. A mérkőzések a Papp László Sportarénában, illetve a leendő székesfehérvári csarnokban lennének. Bár erre nincs felhatalmazásom az elnökség részéről, de ha netán nem járnánk sikerrel, akkor újra próbálkozunk a következő vb-re. A legfontosabb a türelem, ezt mondtam az első, 2011-es eseményre benyújtott pályázatunkkor is" - mondta Studniczky.

A helyszínről a moszkvai vb alatt döntenek május 10. és 13. közötti kongresszuson. A 2008-as vb-nek Kanada (Québec City és Halifax), a 2009-esnek Svájc (Zürich/Bern), a 2010-esnek Németország (Köln/Mannheim), a 2011-esnek pedig Szlovákia (Pozsony/Kassa) ad otthont.