Vágólapra másolva!
A Sopron nyerte a bajnoki rangadót vasárnap a Pécs ellen, így megnyerte az alapszakaszt és pályaelőnyből várhatja a rájátszást az UNIQA nőikosárlabda NB I-ben.

eredmény:
MKB-Euroleasing Sopron - MiZo Pécs 2010 83-64 (18-16, 27-17, 21-13, 17-18)
legjobb dobók: Milovanovics 19/6, Horti 17, Honti 15/6, MacLeod 12/6, illetve Ohlde 25, Mazzante 15/9

A találkozó előtt a Sopron Szegeden elszenvedte első bajnoki vereségét a szezonban, a Pécs pedig sérülés miatt három meghatározó játékosát, Vajdát, Quenan-t és Somogyit nélkülözte.

Honti vezetésével a Sopron kezdett jobban, ám a negyed közepén Mazzante két, és Mészáros egy triplájával fordított a Pécs. A negyed végén büntetőkből és szerzett labdák utáni kosarakkal visszavette a vezetést a Sopron (18-16). Közben a játéktér mögött kisebb verekedés alakult ki egy-két pécsi szurkoló és a biztonságiak között.

A második negyed elején fej-fej mellett haladtak a felek, a szakasz második felében azonban egy hosszabb pécsi kosárszünetet kihasználva ellépett a jól játszó, s helyenként jól is dobó soproni csapat, amely a szünetben 45-33-ra vezetett.

Térfélcsere után a hazaiaktól előbb Horti, majd Krivacsevics kapta meg 4. személyi hibáját, mindkettőjüket le kellett ültetnie Székely Norbert vezetőedzőnek, a Pécs pedig a palánkok alatt így egyeduralkodóvá vált Ohlde vezérletével 10 pontra feljött. Ekkor MacLeod, Honti és Holt révén azonban újítani tudott a Sopron, s a negyed vége egyértelműen a hazaiaké volt, akik a zárószakasz előtt kerek 20 ponttal vezettek, s végül biztosan nyertek.

A másik vasárnapi mérkőzésen:
BEAC-Újbuda - SAVARIA-Helios BC Szombathely 94-34 (20-6, 22-11, 25-7, 27-10)