Társoldalunk:

A Vasasba igazolt a magyar válogatott játékos

2019.06.16. 11:18

A hét év után bajnokságot nyerő Vasas Óbuda női röplabda csapata a hivatalos honlapján tudatta, hogy leigazolta a magyar válogatott feladót, Bleicher Rékát, aki Újpestről érkezik a Folyondár utcába.

Sarlós Márton, a Vasas Röplabda Kft. ügyvezetője elmondta, Bleicher Rékának nemcsak a következő szezonban, hanem hosszú távon is fontos szerepet szánnak.

„Örülök, hogy egy ilyen kaliberű játékost tudtunk szerződtetni Durst Anna távozását követően. Bízom abban, hogy Réka a munkájával és a hozzáállásával is bizonyítja majd, hogy idővel méltó utódja lehet Anának. Szeretnénk már a mostani szezonban is minél több bizonyítási lehetőséget adni neki, mert fontos, hogy minél többet tanuljon" - mondta Sarlós Márton a Vasas honlapjának.

Bleicher Réka elmúlt években szinte minden csapatban első számú feladó volt, most viszont a magyar mezőny talán legjobb játékmestere lesz a társa.

Bleicher Rékának meg kell harcolnia a csapatba kerülésértForrás: vasassc.hu

„Eddig minden klubomban a feladótársammal volt a legjobb a viszonyom, úgyhogy nem gondolnám, hogy bármi konfliktus lesz közöttünk. A válogatottban Tálas Zsuzsival is nagyon jól kijövünk, noha egymás konkurenciái vagyunk. Sosem voltam az a furkálódós típus, Ana Tiemi sem tűnik annak. Kívülről rendkívül profi játékosnak tűnik, tisztelem a múltja, az elért eredményei, és az előző szezonban mutatott teljesítménye miatt, szeretnék a lehető legtöbbet tanulni tőle, kihasználni azt, hogy itt van és a magyar bajnokságban játszik. Ha körbenézek a mezőnyben, és egy feladót kell választanom, aki mellé-mögé beállok, akkor vakon őt választanám. Eddig mindig próbáltam úgy alakítani a pályafutásomat, hogy sokat játsszak, kezdő legyek, de aztán sokszor magamra is voltam utalva. Most úgy döntöttem, megnézem a másik utat" - fogalmazott Bleicher Réka, aki jelenleg az Universiade-válogatottal készül az egyetemi világversenyre.

A Vasas - amely áprilisban hatodik bajnoki címét szerezte - ősszel története során először rajthoz áll a Bajnokok Ligája selejtezőjében, amelynek sorsolását június 26-án rendezik.