Társoldalunk:

Az Eb-szereplés múlhat a magyar kosárválogatott vasárnapi mérkőzésén

2019.11.17. 11:33

Miután csütörtökön nem várt, 66-56-os vereséggel kezdte az Eb-selejtezőt Hollandiában, vasárnap győzelmi kényszerrel lép pályára Sopronban a magyar női kosárlabda-válogatott. Az ellenfél a szintén a kontinens középcsapatai közé tartozó Szlovákia lesz.

Vasárnap 20:30-tól a magyar kosárlabda-válogatott Szlovákiát fogadja a 2021-es női kosárlabda Európa-bajnokság selejtezőjének második fordulójában. A váratlan hollandiai vereség után Székely Norbert csapatának javítania kell a soproni Novomatic Arénában.

Bár jól kezdett a magyar válogatott Amszterdamban, mégsem sikerült begyűjteni a győzelemmel járó két pontot a selejtezősorozat nyitányán. Az első negyedben a mieink nyolc ponttal is vezettek, majd számos eladott labdának és védekezésbeli kihagyásnak köszönhetően a második negyedben a hollandok átvették a mérkőzés irányítását.

Hiába játszott jól Yvonne Turner és Határ Bernadett is, 16 eladott labdával, és 30 %-os mezőnymutatóval (16/53) ezen a szinten nem lehet mérkőzést nyerni. A 66-56-os vereség után minden azon múlik, hogy mennyire sikerül Székely Norbertnek összerakni a csapat védekezését három nap alatt, valamint helyén lesz-e a koncentráció, hogy csökkenjen a technikai hibák száma.

Szlovákia csapata a magyarhoz hasonlóan stabil középcsapatnak mondhatja magát. A szlovákok három európai szintű klasszissal bírnak. Zofia Hruscaková, Barbora Balintová és Angelika Slamová egyaránt kulcsszereplő lehet a két csapat soproni mérkőzésén. Bár a szlovákok az idei Eb-re nem jutottak ki, az azt megelőző öt kontinenstornán egyaránt ott voltak és győzelmeket is szereztek.

Ha sikerül megtalálni az ellenszert a kemény védekezésükkel szemben, akkor a magyar csapat szépen zárhatja az évet. A Magyarország-Szlovákia mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.