Társoldalunk:

Mégsem kell áprilisban vb-selejtezőt játszani a férfi kézilabdázóknak

2020.01.25. 09:19

Pénteken megírtuk, hogy az IHF és az EHF egy január 18-án kiadott dokumentuma szerint megváltozik a 2021-es egyiptomi világbajnokságra a selejtezők rendszere. Ebben a dokumentumban az állt, hogy a kétfordulós selejtezőben az Eb 9. helyezett magyar válogatottnak is játszania kell a kvalifikáció első körében, 2020 áprilisában. Aztán az EHF péntek délután újabb közleményt adott ki, ebben már teljesen más szerepel.

Mondhatnánk: nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal, de sajnos, ebben a sportágban már megszokhattuk az állandó variálásokat. Jöjjön akkor most a lényeg.

A selejtező valóban kétordulós lesz. Az első körben, az előselejtezőből továbbjutó négy csapat, azaz Litvánia, Románia, Törökország és Izrael játszik, melléjük sorsolják a mostani Európa-bajnokság utolsó négy helyezettjét, azaz Lettországot, Bosznia-Hercegovinát, Lengyelországot és Oroszországot. A selejtező első körét április 14-15 és 18-19. között rendezik.

Innen négy csapat jut tovább a második körbe, ahová már a magyar válogatott is becsatlakozik. Fontos információ, hogy a magyar együttes az Eb 9. helyezésének köszönhetően kiemelt lesz a sorsoláskor. A második selejtezőből összesen 10 csapat jut ki a 2021-es egyiptomi világbajnokságra.

Az EHF és az IHF változtatott abban is, hogy a most zajló Európa-bajnokságról nem az első négy, hanem csak az első három helyezett csapat jut ki egyenes ágon a vb-re.  Éppen ezért a szombati Szlovénia-Norvégia bronzmérkőzésnek óriási tétje lesz, mert a vesztesnek selejtezőt kell játszania majd júniusban, hogy ott lehessen a vb-n.