Vágólapra másolva!
Meghökkentően nagy különbségű győzelmet aratott a Szekszárd női kosárlabdacsapata szerdán a ZTE otthonában. Ezen a meccsen nem is a számszerű végeredmény (129-42) a legérdekesebb, hanem az, hogy a leukémiát legyőző szekszárdi Gereben Lívia 21 pontot szerzett. A fiatal tehetség egyre több játékpercet kap Zseljko Djokics edzőtől, és ezt egyre jobb játékkal hálálja meg.

Mondanunk sem kell, egyfajta csoda, amit Gereben produkál. A súlyos betegséget legyőző tehetséges fiatal már az előző mérkőzéseken is kapott néhány percet, most, Zalaegerszegen azonban tényleg megtörtént az áttörés.

A 21 dobott pont akkor is figyelemre méltó, ha az az NB I jelenlegi leggyengébb formáját futó csapatának otthonában született meg.

Gereben 16 perc 54 másodpercet játszott a ZTE ellen, ennyi idő alatt érte el a 21 pontot. Három triplakisérletéből mind a három bement, 6 duplakísérletből 5 szintén utat talált a ZTE kosarába.

A Szekszárd amúgy remekül kezdte a bajnokságot, hiszen eddig 100 százalékos a tolnai alakulat. A Sopron elleni szuperrangadót a koronavírus miatt elhalasztották, ezt később rendezik majd meg. Nagy kérdés az is, hogy Székely Norbert szövetségi kapitány vajon behívja-e Gerebent a válogatottba? A nemzeti csapat novemberben Hollandiában játszik majd Eb-selejtezőket.

A Szekszárd szombaton a Győr ellen lép pályára az NB I-es bajnokság következő fordulójában.