Vágólapra másolva!
A címvédő Sopron fölényesen, 92-41-re kerekedett a vendég PINKK Pécsi 424 fölé a női kosárlabda NB I szombati játéknapján.

Bár Gáspár Dávid több játékosának is pihenőt adott, a Sopron így is magabiztos nyerte az első negyedet. A másodikban még nagyobb fokozatra kapcsoltak a hazaiak és 16 ponttal hozták a második játékrésztm így a nagyszünetre tetemes előnyre tettek szert.

Ezt követően a harmadik negyedben volt egy hosszabb kosárcsend, ugyanis mindkét oldalon hiba csúszott a befejezésekbe. A rossz periódusnak Varga Alíz vetett véget két jó büntetővel, végül a Sopron az utolsó tíz percre 65-32-es vezetéssel érkezett meg.

A mérkőzés legjobbja toronymagasan a Sopron légiósa, Jelena Brooks volt Forrás: wb-sopron.com

A negyedik negyedben sem vett vissza a soproni csapat, amely 18 ponttal nyerte az utolsó játékrészt, összességében pedig egy újabb sima győzelmet aratott a magyar bajnokságban.

A mezőny messze legeredményesebb játékosaként a soproni Jelena Brooks 33 ponttal zárt.

Jobb hajrájával győzött a Vasas Akadémia Forrás: GIRGASZ PETER/Girgasz Peter

A Vasas Akadémia 62-56-ra győzött az ELTE BEAC Újbuda vendégeként a női kosárlabda NB I szombati játéknapján.

Három negyeden keresztül kiegyenlített és nyílt volt az összecsapás, amely a záró felvonásban dőlt el. Akkor a hazaiak mindössze nyolc pontra voltak képesek, a vendégek pedig hét ponttal jobbnak bizonyultak, és végül hatpontos különbséggel kerekedtek felül.

Női kosárlabda NB I, a szombati játéknap mérkőzésén:
Sopron Basket-PINKK Pécsi 424 92-41 (18-10, 25-9, 22-13, 27-9)
TFSE-MTK - BKG-PRIMA Szigetszentmiklós 83-69 (26-16, 17-28, 26-8, 14-17)
ELTE BEAC Újbuda-Vasas Akadémia 56-62 (17-18, 17-12, 14-17, 8-15)