Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Síszövetség képviselői szerint az októberi sí Világkupa-sorozat kezdetét el kell halasztani. Az amerikai események hatására az október 27-i, söldeni nyitányra leghamarabb novemberben kerülhet sor. A hivatalos program szerint az első amerikai versenyt november 22-én rendezték volna.

Miután az Egyesült Államokban még kaotikus a helyzet, a szövetség vezetői nem látják biztosítottnak a síszezon zavartalan lebonyolítását. "Jelen pillanatban nincsen más megoldás, minthogy elhalasztjuk a startot" - mondta Sonja Reichen, a Világkupa-sorozat szervezőbizottságának asszisztense. "Bár ez nem azt jelenti, hogy száz százalékig csúszni fog a program."

A menetrend szerint november 22. és december 2.-e között 10 amerikai versenyre kerülne sor: a coloradói Aspenben öt, míg a kanadai Lake Louise-ban három, Beaver Creekben pedig kettő futamot rendeznének. Reichen szerint a légi közlekedésben fennálló káosz miatt képtelenség lenne összehangoltan szervezni a viadalokat. "A legnagyobb probléma a repüléssel és a sportfelszerelések szállításával lenne" - jelentette ki.

A Világkupa-sorozat első 15 versenye:
Október 27. - Sölden (Ausztria)
Október 28. - Sölden (Ausztria)
November 22. - Aspen (USA)
November 23. - Aspen (USA)
November 24. - Aspen (USA)
November 25. - Aspen (USA)
November 26. - Aspen (USA)
November 29. - Lake Louise (Kanada)
November 30. - Lake Louise (Kanada)
December 1. - Beaver Creek és Lake Louise (Kanada)
December 2. - Beaver Creek (Kanada)
December 6. - Val d'Isere (Franciaország)
December 7. - Val d'Isere (Franciaország)
December 8. - Val d'Isere (Franciaország)
December 6. - Val d'Isere (Franciaország)
December 9. - Sestriere (Olaszország)

Pincési László