Vágólapra másolva!
Négy arany-, két ezüst és két bronzérmet szerzett kajak-kenu válogatottunk a szkíniaszi regattaközpontban megrendezett előolimpián. Angyal Zoltán szövetségi kapitány csapatát zömmel fiatal versenyzől alkották, hiszen első számú lapátforgatóink jelenleg Szolnokon és Dunavarsányban készülnek a szeptemberi, olimpiai kvalifikációs világbajnokságra.

Az athéni tesztversenyen 500-on az első, 1000 méteren a második helyen végzett kajak egyesben Bethlenfalvi István. Boros Attila is duplázott: az ezres négyessel Siebel Lajos, Böcsök Balázs és Kucsera Gábor társaságában aranyat gyűjtött, párosban pedig ezüstöt - ugyanezen a távon - Szabó Gergellyel.

Női négyesünk is diadalmaskodott, a győzők: Móni Katalin, Keresztesi Alexandra, Kollár Zsófia és Szabó Ágnes. Negyedik aranymedálunk kenu kettesben Bozsik Attila és Kovács Gergely nevéhez fűződik az ötszázas távon. Egy kilométeren Metka Márton és Mike Róbert a harmadik helyen zárt, s a kajakosok sem maradtak bronzérem nélkül: K-2 500 méteren a Sík Márton, Csamangó Attila duónak köszönhetően.

"Elmondhatatlanul hasznos volt, hogy versenykörülmények közepette tesztelhettük a jövő évi olimpiai verseny helyszínét. Az eredményeink csodálatosak, kalapot emelek fiataljaink előtt, ám hasonlóképp fontos, hogy immár nem az ismeretlenbe kell majd utaznunk. A pályán egyébként több beépített emberünk van: a pályát egy magyar cég építette, s a helyi szervezőbizottságban is dolgoznak honfitársaink" - mondta Angyal Zoltán szövetségi kapitány.

kajak-kenu előolimpia, szkíniaszi regattaközpont
döntők, 1000 m, férfiak
K-1: 1. Jellin Roei (izraeli) 3:28.46, 2. Bethlenfalvi István (magyar) 3:28.94, 3. A. Hernand (spanyol) 3:32.80
K-2: 1. Lubos Nemec, Juraj Tar (szlovák) 3:12.64, 2. Szabó Gergely, Boros Gergely (magyar) 3:16.31, 3. J. Fernandez, M. Fernandez (spanyol) 3:17.11
K-4: 1. Magyarország (Siebel Lajos, Börcsök Balázs, Boros Attila, Kucsera Gábor) 2:55.69, 2. Franciaország A (M. Beaumond, J. Divarec, A. Guillon, D. Normand) 2:56.14, 3. Franciaország B (N. Maillon, G. Joube, D. Stolin, A. Sammier) 2:56.87

C-1: 1. Andreasz Kiligiardisz (görög) 3:52.44, 2. M. Marinov (ausztrál) 3:53.75, 3. M. Boubel (francia) 3:54.04, ...7. Ispán L. (magyar) 4:01.93
C-2: 1. A. Ganinyev, D. Szimonov (orosz) 3:41.20, 2. N. Buhalov, K. Parkulesz (bolgár) 3:42.20, 3. Metka Márton, Mike Róbert (magyar) 3:45.03.

500 m, férfiak
K-1: 1. Bethlenfalvi István (magyar) 1:39.64, 2. D. Balero (brazil) 1:40.08, 3. H. Javier (spanyol) 1:41.04
K-2: 1. T. Tottsi, B. Becker (észt) 1:30.73, 2. V. Vaicikonis, N. Lankas (litván) 1:31.79, 3. Sík Márton, Csamangó Attila (magyar) 1:32.03, 4. Szabó Gergely, Boros Gergely (magyar) 1:32.26
C-1: 1. M. Marinov (ausztrál) 1:50.14, 2. A. Kiligiardisz (görög) 1:51.19, 3. S. Holtz (német) 1:52.45, 4. Kronecker Gábor (magyar) 1:52.79
C-2: 1. Bozsik Attila, Kovács Gergely (magyar) 1:43.18, 2. A. Hirov, D. Szimonov (orosz) 1:44.98, 3. N. Buhalov, K. Bartulez (bolgár) 1:45.09

nők
K-1: 1. C. Wassmuff (német) 1:53.23, 2. L. Karmi (izraeli) 1:54.54, 3. S. Boates (ausztrál) 1:54.76, ...7. Móni Katalin (magyar) 1:56.53
K-2: 1. Adi Gafni, Larissa Beizakhovich (izraeli) 1:43.12, 2. C. Wassmuff, S. Santal (német) 1:45.51, 3. N. Choinacka, N. Latoszek (lengyel) 1:47.01, 4. Szabó Ágnes, Keresztesi Alexandra (magyar) 1:47.91
K-4: 1. Magyarország (Kollár Zsófia, Szabó Ágnes, Móni Katalin, Keresztesi Alexandra) 1:39.09, 2. Görögország (A. Alekszopulu, Z. Sergav, E. Patrelaszi, V. Pirulopu) 1:42.59, 3. Olaszország (T. Igliardi, N. Zamirato, A. Michelini, C. Aquilanti) 1:44.71.