Vágólapra másolva!
A doppinggyanúba keveredett Bebtó Zoltán visszakapta hazai versenyzői engedélyét a Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) elnökségétől.

A ferencvárosi kerekes ügyében azután született hétfőn döntés, hogy Olaszországból megérkezett a védelmét ellátó ügyvédi iroda tájékoztatója, amely felveti, lehet-e valakit eltiltani addig, amíg hivatalosan senki sem mondta ki róla, hogy bűnös. A levél szerzője egyúttal leszögezi, eddig még csak vádemelésre sem került sor.

A 28 éves sportoló versenyzői jogát és ötkarikás kerettagságát azután függesztették fel, hogy március elején részt vett egy Trieszt környéki viadalon, melynek során az olasz csendőrség a szállodai szobájában 30 flakon - meg nem nevezett - serkentőszert foglalt le.

Bor Sándor, a hazai szövetség elnöke azt mondta, hogy a többoldalas ügyvédi tájékoztató hiteles magyar fordításából kiderül, a vizsgálat eddigi szakaszában nem hangzott el, hogy tiltott szert találtak volna Bebtó szobájában, doppingvizsgálatra pedig el sem vitték a magyar kerekest. Az ügyvéd a sportág itthoni elöljáróinak jelezte, hogy az eljárás akár évekig is elhúzódhat.

A magyar szövetség elnöksége - amely továbbra is kapcsolatban marad az olasz irodával - a versenyzői engedély visszaadása mellett arról is döntött, hogy a felfüggesztett olimpiai kerettagságot illetően felveszi a kapcsolatot a MOB-bal.