Vágólapra másolva!
Alaposan megfiatalított együttessel indul útjára a kötöttfogású birkózóválogatott az azerbajdzsáni világbajnokságra. Struhács György szövetségi kapitány szerint a csapat a maratoni felkészülés során tökéletesen összecsiszolódott, reméli, a sok munka eredményekkel párosul a kvalifikáló vébén.

"Örülök, hogy indulunk, mert az elmúlt 18 hétben egyik edzés a másikat követte. Most legalább kiderül, hogy mennyire készültünk föl a világbajnokságra" - mondta Struhács György. "Elégedett lehetek a társasággal, hiszen mindent kiadva magukból tréningeztek. Szerencsére több nemzet birkózóival is együtt készülhettünk, mind Tatán, mind Olaszországban."

- Mennyire tudott a közös munka alkalmával a külföldi edzőktől néhány fortélyt ellesni?
- Volt már rá példa, hogy egy-egy újítást átvettünk másoktól, de idén szinte mindenhol mi magyarok tartottuk az edzéseket. Hasznos volt birkózóink számára, hogy olyan ellenfelekkel tréningezhettek, akiktől volt mit tanulni. Mindenre szükségük lesz a világbajnokságon, hiszen sok ellenféllel kell megküzdeniük. Nincs lyukas súlycsoport a mezőnyben, világsztárok sora áll majd szőnyegre a Kaszpi-tenger partján.

- Milyen volt a csapattal együtt dolgozni? Hiszen elég fiatal a gárda...
- Mivel sokukat juniorkorukban is edzettem, nem ért meglepetés. Viszont meg kell köszönnöm Deák Bárdos Mihály segítségét, aki csapatkapitányként rengeteget űzte-hajtotta a fiatalokat az edzésen, nem mellékesen saját magát is, hiszen hosszú kézsérüléséből felépült nehézsúlyú birkózónk már a lengyel nagydíjon bizonyította, hogy számolni kell vele a vébén.

- Ha már Deák Bárdos Mihályt említette, a névsort végig nézve egy nagy hiányzó van: az olimpiai bajnok Majoros István.
- Majoros sokat volt sérült az idén, és súlygondjai is akadtak, így abban maradtunk, ha ezen a világbajnokságon netán nem sikerülnie megszereznünk az olimpiai kvalifikációt, akkor jövőre a Grand Prix-versenyeken a segítségünkre lesz. Bakuban Kliment László indul a 60 kilogrammos súlycsoportban, méghozzá úgy, hogy 13 kilogrammot fogyott. Le a kalappal a teljesítménye előtt.

- A többi súlycsoportban mit várhatunk a birkózóktól?
- A legkisebbek között Oláh Tibor indul, akinek sikerült pszichés gátjait áttörni, így a felkészülési megméretések során érmeket nyert, a vébén bármire képes lehet. 66 kilogrammban Európa-bajnokunk, Lőrincz Tamás indul, aki érmes reményekkel léphet szőnyegre, ám rajta kívül még tízen pályáznak a dobogós helyekre. Akárcsak egy súllyal följebb, ahol újoncot avatunk: Bácsi Péter küzd meg az ellenfelekkel, s bár a román nagydíjon kellemes meglepetésként az első helyen zárt, nagy bravúrra és kiváló sorsolásra lesz szüksége, hogy kvótát érő helyen zárjon. 84 kilogrammban Fodor Zoltán, ha jó napot fog ki, az első nyolc között végezhet. Védekezése kifejezetten jó, támadásban lehetne aktívabb. Kiss Balázs 96 kilogrammban indul: ő az idén Európa-bajnoki bronzérmes volt, tehát joggal várható el tőle a jó eredmény, de ismerve a mezőnyét, neki sem lesz könnyű dolga.