Rio de Janeiro, 2016. augusztus 8.
Ungvári Miklós (fehérben) küzd a portugál Nuno Saraiva ellen a férfi cselgáncsozók 73 kilogrammos súlycsoportjának versenyében, a riói nyári olimpián a 2-es Karióka Arénában 2016. augusztus 8-án. Ungvári Miklós megnyerte első mérkőzését, ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe.
MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Tizenkilenc magyar cselgáncsozó indul Varsóban az április 20-tól 23-ig tartó Európa-bajnokságon.
A magyar szövetség szerdai tájékoztatása szerint az egyéni küzdelmekben teljes létszámmal, azaz nemenként 9-9 fővel vesznek részt a magyarok, míg a csapatversenyben csak a férfiak lesznek érdekeltek.
Nagy András szakágvezető közölte, a riói olimpia indulói közül csak a műtét után lábadozó Karakas Hedvig és Tóth Krisztián hiányzik majd, a többiek a lengyel fővárosban is tatamira lépnek.
A válogatott legfiatalabb tagja a 18 éves Szigetvári Mercédesz lesz, aki vasárnap Tbilisziben megszerezte első felnőtt érmét a világkupa-sorozatban. A bajai versenyző már a tavalyi, kazanyi Eb-n is részt vett. A csapat korelnöke a 36 éves, háromszoros Európa-bajnok Ungvári Miklós, aki 17 éve, még 2000-ben mutatkozott be a kontinensbajnokságon.
A jelenlegi kerettagok 7 arany-, 10 ezüst- és 9 bronzérmet gyűjtöttek az Eb-ken.
A magyar Eb-csapat, férfiak: 60 kg: Szabó Csaba (Kecskeméti JC), Bartha Ákos (Miskolci VSC) 66 kg: - 73 kg: Ungvári Miklós (Ceglédi VSE) 81 kg: Ungvári Attila (Ceglédi VSE), Csoknyai László (Atomerőmű SE) 90 kg: Vér Gábor (BHSE) 100 kg: Cirjenics Miklós (Atomerőmű SE), Fogasy Gergő (BHSE) +100 kg: Bor Barna (Atomerőmű SE) A csapatversenyekre Szabó Frigyest (73 kg, Leányvár SE) is nevezi a magyar szövetség.