Két újabb pozitív koronavírusteszt a Giro d'Italián

kerékpár Giro d'Italia
Italy's Diego Ulissi (C) sprints towards the finish line on his way to win the 13th stage of the Giro d'Italia 2020 cycling race, a 192-kilometers route between Cervia and Monselice, on October 16, 2020. (Photo by Luca Bettini / AFP)
Vágólapra másolva!
Két pozitív eredményt hoztak a hétfői koronavírusztesztek a Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyen.

A szervezők keddi bejelentése szerint a Team Emirates egy versenyzőjéről, valamint az AG2R La Mondiale csapat egyik stábtagjáról derült ki, hogy megfertőződött.

Később az Emirates közleményben jelezte, hogy sprinterük, az összetettben 126. helyen álló kolumbiai Fernando Gaviria kapta el a kórt, ugyanakkor mindenki más teszteredménye negatív lett. Ennek ellenére - elsősorban elővigyázatosságból - kedden újra mintát vesznek az istálló minden tagjától.

"Gaviriát, aki tünetmentes és jól érzi magát, azonnal elkülönítettük"

- áll a közlésben, amely kiemeli: a sprinter márciusban egyszer már elkapta a fertőzést.

Két újabb fertőzött a Giro d'Italián Forrás: AFP/Luca Bettini

Az egy héttel ezelőtti tesztkörben összesen öt csapatnál ütötte fel a fejét a járvány, amelyek közül kettő, a Mitchelton-Scott és a Jumbo-Visma visszalépett az olasz körversenytől.

A Giro a hétfői szünnap után kedden az Udine és San Daniele del Friuli közötti 229 kilométeres etappal folytatódik, a mezőny összesen 3497,9 kilométert teker a vasárnapi, milánói célba érésig.

Az összetettben a portugál Joao Almeida 15 másodperccel vezet a holland Wilco Kelderman előtt, Valter Attila 35:27 perces hátránnyal a 22. helyről várja a folytatást.