Vágólapra másolva!
A férfi teniszezők világranglistáján nyolcadik Andrej Rubljov csatlakozott Alexander Zverevhez, az ATP-rangsor koronavírus-járvány miatt átdolgozott rendszere ugyanis szerinte sem tükrözi a valós teljesítményt.

A német színekben versenyző Zverev, aki hetedik a ranglistán, korábban abszurdnak nevezte, hogy annak ellenére a sérülés miatt egy évet kihagyó Roger Federer mögött maradt a sorban, hogy ő közben két tornát is megnyert, továbbá döntős volt egy Grand Slamen és egy 1000-es viadalon is.

Orosz játékostársa, Rubljov idén 18 meccséből 16-on győzött, az ATP 500-as tornákat tekintve pedig már 21 megnyert meccsnél jár sorozatban.

- mondta újságíróknak a 23 éves Rubljov. "Önök hogy gondolják, melyik számomra a jobb, a nyolcadik, vagy a negyedik hely?"

Rubljov idén 18 meccséből 16-ot megnyert Forrás: Sputnik via AFP/Luke Hemer

A férfi versenyeket szervező ATP tavaly, a pandémia miatti öt hónapos leállás során befagyasztotta a világranglistát. Amikor tavaly augusztusban újraindult a teniszélet, egy átdolgozott pontszámítási rendszert léptettek életbe, amelyet idén márciusban meghosszabbítottak augusztus 9-ig. A hagyományos, 52 hetet figyelembe vevő számítás csak ezután indul majd újra.

- közölte Rubljov.

Az orosz játékos a negyeddöntőbe jutásért küzd a dubaji tornán: ha nyer a 16 között és Fucsovics Márton is továbbjut, ismét a magyar éljátékossal találkozik majd. Másfél hete, Rotterdamban ők vívták a finálét, akkor az orosz 7:6 (7-4), 6:4-re nyert.