Vágólapra másolva!
Bejelentette visszavonulását Maximilian Levy, a németek háromszoros olimpiai érmes, négyszeres világbajnok pályakerékpárosa.

A 34 éves sportoló a hír kapcsán kiemelte: pontosan a megfelelő pillanatban hozta meg döntését, és sprintben, valamint Keirinben Európa-bajnoki címvédőként száll ki a nyeregből. Hozzátette, hogy a sportágtól nem szakad el, a korosztályos német válogatottnál dolgozik majd edzőként.

Maximilian Levy viszavonult Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Sebastian Gollnow

Levy a felnőttek mezőnyében eltöltött 15 éves pályafutása alatt csapatsprintben olimpiai bronzérmes lett a 2008-as pekingi, valamint a 2012-es londoni olimpián, utóbbin Keirinben másodikként zárt. Tíz világbajnoki érme közül négy arany - három csapatsprint és egy Keirin -, míg a kontinensbajnokságokon hatszor győzött, két-két alkalommal sprintben, csapatsprintben és Keirinben.