Vágólapra másolva!
Két nappal ezelőtt állt a nyilvánosság elé az ifjúsági olimpiai bajnok Szilágyi Liliána azzal, hogy apja, Szilágyi Zoltán éveken át testileg, lelkileg és szexuálisan is bántalmazta. Az úszónő most elsősorban a húgáért aggódik, aki a költözésük után az apjánál maradt - írja a Blikk.

"Azóta nincs, illetve nem is lehet kapcsolatom vele. Bizonyára más valóság van az ő fejébe elvetve, és aszerint a valóság szerint lehetséges, hogy az ellenség én vagyok.

– fogalmazott az ifjúsági olimpiai címe mellett Európa-bajnoki aranyéremmel is bíró Szilágyi Liliána.

Szilágyi Liliána szexuális zaklatással vádolja apját Forrás: https://www.instagram.com/lilianaszilagyi/

A lap Szilágyi nagynénjét, az olimpiai ezüstérmes úszólegendát, Gyarmati Andreát is meg szerette volna szólaltatni, azonban a Blikk megkeresésére nem kívánta kommentálni unokahúga állításait.

"Se pro, se kontra nem akarok nyilatkozni ebben az ügyben. Imádom az unokahúgomat. Köszönöm szépen!" – mondta szűkszavúan.

Szilágyi Liliána édesapja már annál hosszabb válaszban reagált lánya vádjára, amiben mindent tagadott. Szerinte csak így próbálja magára vonni a közvélemény figyelmét.