Vágólapra másolva!
Vas Kata Blanka megvédte címét az országúti kerékpárosok női időfutam országos bajnokságán szerdán a Debrecenhez közeli Bocskaikert határában.

Az utánpótlás- és masters kategóriák után, a férfi elitversenyzők előtt, derült, napsütéses és meleg időben rendezték a felnőtt nők viadalát. A kategóriából utolsóként az SD Worx hegyikerékpárban olimpiai, országúton világbajnoki negyedik, terepkerékpárban Európa-bajnoki ezüstérmes bringása,

Vas néhány perccel dél előtt vágott neki a 19 kilométeres távnak, amelyet 1 perc 5 másodperccel teljesített gyorsabban, mint a második legjobb időt tekerő Zsankó Petra.

Harmadikként a tavalyi kiíráshoz hasonlóan Jordán Dorka zárt.

Az MTI-nek nyilatkozva Vas elmondta, kedden este érkezett Magyarországra magaslati edzőtáborból, nem is készült külön az időfutamra, csupán hazaérkezése után ment el átmozgatni az időfutambringáján.

– fogalmazott. Elárulta: volt, hogy oldalról fújt a szél, amely amúgy is változékony volt. A meleg ugyanakkor nem zavarta, sőt, hidegnek érezte a még nagyobb hőségben tartott edzőtábort követően.

Múlt héten Vas még a franciaországi edzőtáborban készült, ma már újabb országos bajnoki címmel gazdagodott

A pályát 44,51 km/órás átlagsebességgel teljesítette, bő 20 másodperccel lassabban az elmúlt évnél.

„A trikó megvan, és ez a lényeg, nem lehetek nagyon elégedetlen..." – fűzte hozzá mosolyogva a 20 esztendős Vas, aki sikerével változatlanul három szakág négy felnőtt magyar bajnoki trikóját őrzi egyszerre.

Jelezte, a pénteki pannonhalmi mezőnyverseny – ahol sorozatban harmadszor szerezheti meg az országos bajnoki címet – útvonala több szintemelkedést tartalmaz, mint az elmúlt évek pályája, ez jobban is fekszik neki, így

bízik az újabb címvédésében, hiszen korábban a V4 női versenyén már szerepelt ott, az utolsó emelkedőn pedig érvényesülhet robbanékonysága és gyorsasága.

Vas az ob-t követően jövő csütörtöktől a női Giro d'Italián szerepel, előzetesen megfogalmazott célkitűzések nélkül, mint mondta, tapasztalatszerzés és tanulás a célja ebben az idényben.

Eredmények, egyéni időfutam ob:
nők (19 km):
1. Vas Kata Blanka (SD Worx) 25:36 perc – 44,51 km/ó
2. Zsankó Petra (Cookina ARBÖ ASKÖ Graz) 1:05 perc hátrány
3. Jordán Dorka (Panorama Hungary WCT) 1:29 p h.

később:
férfiak (38 km)